Darwin egzotikusnak is nevezhető étvágya már fiatal korában megmutatkozott. A cambridge-i Christ's College-ban, ahol tanulmányait folytatta, elnöke volt egy bizonyos Glutton Clubnak, amelynek tagjai különös húsokat kutattak fel, és olyan madarak és vadak húsát fogyasztották, amelyeket korábban senki nem használt fel a konyhában. Maga az intézmény (!) így összegezte a tudós tanulmánnyal töltött éveit:
"Darwin – bár sikeresen letette a záróvizsgáit – az intézményben töltött három évet leginkább azzal töltötte, hogy egzotikus húsokat evett a Glutton Clubban, kicsit sokat ivott, lovagolt és persze rovarokat gyűjtött."
A Gluttonnak egyébként hatalmas sikere volt. Darwin legnagyobb sajnálatára azonban az ínyencklubot hirtelen fékezésre kényszerítette egy eset, amikor vacsorára egy még félig tollal borított baglyot kínáltak a vendégeknek. Akkor ugyanis a tagok egyöntetűen úgy döntöttek, ezentúl inkább a húsok mellé kínált borokban mélyednek el.
Az evolúció később atyja azonban nem állt le. Később, a HMS Beagle természetbúváraként számos helyen megfordult a nagyvilágban, és feljegyzéseiben azt is leírta, hogy a tatu különösen finom, olyan a húsa, mint a kacsáé, míg
egy meg nem nevezett rágcsáló húsát egyenesen az életében elfogyasztott legjobb húsnak jelölt meg.
Bizarr étkezési preferenciái mindössze egyetlen alkalommal hozták önmaga előtt is kellemetlen helyzetbe. 1833 decemberében történt Port Desirében, hogy a hajóskapitány beszerzett egy nandut karácsonyi vacsorának (ez a világ legnagyobb, nem repülő madara, amely Dél-Amerikában őshonos).
Evés közben azonban Darwin rájött, hogy ez nem nandu, hanem a kihalófélben lévő Avestruz Petise nevű faj. Ekkor azonban már csak a tollait tudta megmenteni az örökkévalóságnak...