A fehér csoki a közelmúltban azonban kapott még egy esélyt: egy szerencsés véletlennek köszönhetően kiderült, hogy ha rápirítanak, a talán valóban kissé öncélúan édes fehér csokoládéból egy összetettebb ízű, aranybarna csokit kapunk.
Hogyan lett fehérből szőke?
Bár van, aki az ellenkezőjét vallja, hivatalosan a fehér csoki is csokoládé, hiszen kakaóvajat is tartalmaz.
Az íze és a színe azért más, mert a kakaóbab másik összetevője, a kakaópor hiányzik belőle.
Míg a tavaly nagy szenzációt keltett pink csokoládé egy újfajta kakaóbabnak köszönheti természetesen rózsaszín árnyalatát, a szőke csoki valójában fehér csoki, csak meg van pirítva.
Olvasta már korábbi hírünket a témában? Csokiinnováció: nem színezéktől rózaszín az új csokoládé
Bár cukrászok korábban is „szőkítettek” fehér csokoládét, a találmány hivatalosan csak 2006 óta létezik. Az elsőséget a Valrhona nevű patinás francia csokoládékészítő vállalat alapítója és fő „chocolatier-je” vallja a magáénak. A cég közleménye szerint Frédéric Bau egy japán bemutató alkalmával véletlenül a fehér csokoládét a forró vízfürdőben felejtette. Amikor tíz órával később észbe kapott, a fehér csoki aranybarna színűvé vált, íze pedig egyszerre volt édeskés és enyhén sós. A Dulcey Blondnak keresztelt fajta kereskedelmi forgalomba kerüléséig 2012-ig kellett várni. Az elnevezésben felfedezhetjük a latin-amerikai tejkrém, a dulce de leche elnevezését, mivel az íze valóban a tejkaramelláéra emlékeztet.
Azt azért hozzátennénk, hogy a szó szoros értelmében nem karamellizálás megy végbe. A fehér csoki „szőkítése” ugyanis alacsonyabb hőfokon és hosszabb ideig zajlik. Terminológiai szempontból inkább egy Maillard-reakcióról van itt szó, ahogyan hússütésnél vagy kávépörkölésnél is láthatjuk.
Olvassa el korábbi cikkünket a Maillard-reakcióról: fehérje- és cukormolekulák forró ölelése
A szőke csokinak még nagy karriert jósolnak
Michael Laiskonis, az amerikai Institue of Culinary Education kreatív igazgatója és a New York-i Le Bernardin egykori pastry-chefje szerint a szőke csoki-jelenséget a sós karamella történetéhez hasonlíthatjuk. Az egyszerre sós és édes karamella korábban igazi egzotikumnak számított, ma már bolti édességekben és cukrászdákban egyaránt gyakran találkozhatunk vele. A szakértő szerint a szőke csoki kapcsán is ugyanez várható.
A "szőke ízesítés" az utóbbi egy évben egyre gyakrabban bukkan fel. A patinás belga csokoládégyártó, a Godiva már korábban előállt a maga szőke csokoládéjával, az amerikai Hershey’s tavaly év végén dobta piacra a földimogyoróval és pereccel (!) ízesített szőke csoki szeletét. A szőkecsokis ízesítés a Starbucks tavaly őszi menüjén is szerepelt, valamint a pink csokival előrukkolt svájci csokoládékonszern, a Barry Callebaut egyik belga leányvállalata is árusít már szőke csokoládét.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17