Legutóbb másfél éve beszélgettünk – az azóta eltelt időben mi jelentette számotokra a legnagyobb kihívást és mi volt a legnagyobb sikeretek?
A legnagyobb kihívás egyértelműen az, hogy a folyamatosan változó gazdasági környezetben is fenntarthatóan tudjunk működni, és gazdaságilag stabilak maradjunk. A legnagyobb siker pedig az, hogy mindeközben nem csupán meg tudtuk tartani a vendégkörünket, hanem bővíteni is tudtuk, és továbbra is sikeresen tudjuk működtetni a kisvendéglőt.
Hogyan lehet ma vidéken új vendégeket elérni és visszatérő vendégkört építeni?
A social media ma már elengedhetetlen, mert ahhoz, hogy az emberek egyáltalán tudjanak rólunk, szükség van arra, hogy láthatók legyünk. Az első vendéget még be lehet hívni egy jó poszttal vagy ajánlással, de az, hogy visszajön-e másodszor is, már teljesen rajtunk múlik.
Mi abban hiszünk, hogy a legértékesebb vendég az, aki jó emlékekkel távozik, és továbbadja ezt másoknak. Ha valaki azt érzi nálunk, hogy szeretettel fogadják, jó minőségű alapanyagokból készült ételeket kap, és valóban jól érzi magát, akkor vissza fog térni.
Gyakran mondom a csapatunknak, hogy lehet, nekünk ő aznap a hetvennyolcadik vendég, de számára lehet, hogy ez az egyetlen éttermi élmény fél év alatt. Pesti Istvántól hallottam, hogy nem csupán élményt, inkább emléket kell adni az embereknek, mi pedig szeretnénk olyan emléket adni nekik, amit sokáig magukkal vihetnek. Persze ebben nagy segítségünkre van a szabolcsi vendégszeretet (nevet).
Hogyan kell elképzelni ezt a bizonyos szabolcsi vendégszeretet?
Mindig azt mondom a kollégáknak, hogy amikor belép hozzánk egy vendég, akkor érezze azt, hogy mi már vártuk őt, hogy tényleg örülünk neki, hogy megérkezett. A szabolcsi vendégszeretet szerintem egy nagyon is létező dolog és szeretném, ha ennek minél többen megtapasztalnák a jó oldalát. Sokszor hallani a „sötét Szabolcs” kifejezést, de ez egyáltalán nem igaz, ebben a régióban rengeteg érték van.
Sokat beszélgetünk erről más kelet-magyarországi vendéglátósokkal, hogy jó lenne jobban megmutatni ezt a vidéket, mert elképesztően szép helyek vannak itt. Tokaj, Nyíregyháza, a Tisza környéke, az egész régió tele van lehetőséggel. A külföldi vendégek is mindig rácsodálkoznak, mennyire gyönyörű ez a környék.
Mennyire nehéz ma felépíteni egy vendégközpontú, stabil csapatot?
Kifejezetten nehéz, a csapatunk nagyjából 70-80 százaléka stabil, de mindig van egy kisebb mozgás, és nem egyszerű megtalálni azokat az embereket, akik szakmailag is jók és ugyanúgy gondolkodnak a vendéglátásról, mint mi.
Mi nem egy nagyvárosban vagyunk, hanem Tiszalök üdülőtelepén, ami még egy kisebb településnek is egy kisebb része, ezért nálunk nem működik az, hogy bármikor találunk új kollégát, de szerencsére mindig sikerül megoldani a helyzetet. Azért is fontos, hogy ki érkezik a csapatba újonnan, mert az emberek az életük több mint felét a munkahelyükön töltik, ezért közös érdek, hogy mindenki jól érezze magát benne.
Mindig azt szoktuk mondani, hogy lehet, hogy nem vagyunk csilli villi hely, nincs több százmilliós gépparkunk, de cserébe van madárcsicsergés, kerthelyiség és egy nagyon szerethető közeg, amely újra meg újra bizalmat szavaz nekünk. Sőt, én azt is szoktam mondani: valójában nem mi vagyunk a szerethetőek, hanem a vendégkörünk! Olyan emberek járnak hozzánk, akik beköszönnek a konyhára, megköszönik az estét, mosolyognak – és szerintem ez rengeteget számít a csapatunknak is.
A Horgonyzó mára erős márkanévvé vált a hazai vendéglátásban. Ezt a tudatos építkezés eredményének érzitek?
Érdekes módon nem: nem volt célunk, hogy díjakat vagy különböző ajánlásokat szerezzünk, mi egyszerűen csak azt szerettük volna, hogy a vendég elégedetten távozzon.
A Horgonyzó egy a harmadik vállalkozásként indult a családunk életében, majd idővel szerelemgyerekké nőtte ki magát. Nem terveztük meg előre ezt az utat, inkább sodródtunk azzal, amit hozott az élet, illetve a hozzánk látogatók igényei. A vendégekkel együtt fejlődtünk: amikor már nem fértek el, bővítettünk, alakítottunk a helyen. A Covid alatt a dolgozókkal együtt festettünk, építettünk, közben pedig az érdeklődők kijöttek megnézni, hogyan haladunk. Ezek nagyon fontos pillanatok voltak számunkra.
Egy étterembe belépve az ember azonnal megérzi, van-e gazdája a helynek, a lélektelen egységeket a vendégek nagyon gyorsan kiszúrják. Továbbra is azt gondolom, hogy egy étterem nem befektetés. Gazdaságilag persze fenntarthatónak kell lennie, de ezt a szakmát nem lehet pusztán üzleti logikával jól csinálni.
Mit láttok most a vendégek fogyasztási szokásain? Érezhető változás az elmúlt időszakhoz képest?
Az emberek az elmúlt években sokkal tudatosabban költenek, és sokkal jobban megnézik, mire adnak ki pénzt, ami teljesen érthető is a jelenlegi gazdasági helyzetben. Éppen ezért szerintem ma még fontosabb lett az ár-érték arány. A vendég szeretne jót enni, jól érezni magát, de közben azt is szeretné érezni, hogy megérte elindulni, megérte rászánni az időt és a pénzt.
Azt például pontosan látjuk az elmúlt másfél évben, hogy akik korábban hetente jöttek, most havonta egyszer látogatnak el hozzánk. Viszont mostanában érezhető egy kis pozitív változás, reméljük, hogy ez erősödni fog és hosszú távon lesz hatása.
Mi az, ami a kihívások mellett motivál benneteket?
Nagyon sokszor megkapjuk, hogy ezt ilyen gazdasági környezetben miért csináljuk még mindig ekkora szívvel, de szerintem erre nagyon egyszerű a válasz: mert szeretjük. A Horgonyzó nekünk már rég nem csak egy munkahely vagy vállalkozás, az életünk része lett. Együtt nőttünk a vendégekkel, megismertünk rengeteg embert, és nagyon sok személyes kapcsolat alakult ki az évek alatt.
Sokszor mondom, hogy a vendégek valójában azért jönnek hozzánk, mert egy érzést keresnek. Nyugalmat, figyelmet, egy olyan helyet, ahol jól érzik magukat. Amikor azt látjuk, hogy valaki évek óta visszajár hozzánk, vagy már a gyerekeit is elhozza, az nagyon nagy lendületet ad. Persze vannak nehéz időszakok, de szerintem, aki ezt csak üzleti oldalról nézi, az nagyon gyorsan ki fog égni ebben a szakmában. Kell hozzá valamiféle érzelmi kötődés is.