A csiperke (Agaricus bisporus) az egyik legismertebb és legszélesebb körben termesztett gombafajta. Külseje sima, fehér vagy világosbarna, gömbölyded kalapja alatt rózsaszínes, majd sötétbarna lemezek találhatók. Enyhén diós, földes íze miatt szinte bármilyen ételbe beleillik: pizzákra, salátákba, ragukba és levesekbe is gyakran kerül. A csiperke érdekessége, hogy különböző érettségi fokozatait külön néven ismerjük: fiatalon fehér csiperke, középkorúan krémini, míg teljesen megérve portobello néven ismeretes.
A laskagomba (Pleurotus ostreatus) legyezőszerű, lapos kalapjairól könnyen felismerhető, melyek színe a világosszürkétől a barnáig terjedhet. Tönkje rövid, húsa vastag, rugalmas. Íze enyhén édeskés és húsos, ezért vegetáriánus fogásokban gyakran használják hús alternatívájaként. A laskagomba egyik különlegessége, hogy otthoni körülmények között is könnyen termeszthető faágakon, kávézaccban vagy speciális szubsztrátokon.
A shiitake (Lentinula edodes) sötétbarna, pikkelyes kalapú gomba, amely eredetileg Kelet-Ázsiából származik. Kalapja alatt világosabb lemezek találhatók, tönkje gyakran kemény, ezért általában eltávolítják. Íze mély, umamiban gazdag, kissé füstös aromával, amit főzés során még jobban kiad. A shiitake frissen és szárítva is kapható, utóbbi különösen koncentrált ízű, így kiváló ízfokozó. Egészségügyi előnyeiről is ismert: a Journal of the American College of Nutrition szerint immunerősítő és gyulladáscsökkentő hatása lehet.
A portobello tulajdonképpen a csiperkegomba teljesen érett, nagyra nőtt változata. Kalapja széles, sötétbarna, lemezei már teljesen kifejlődtek, és húsa vastag, húsos állagú. Intenzív diós-földes ízvilága miatt kiváló grillezve vagy töltve, gyakran használják hamburgerpogácsa helyettesítésére is. Magas rosttartalma és húsos állaga miatt vegetáriánus étrendek kedvelt szereplője.
A vargánya (Boletus edulis), más néven isteni vagy ízletes vargánya, Európa erdeiben honos vadgomba. Barna kalapja domború, tönkje zömök, világosabb színű. Alul szivacsszerű réteg található a lemezek helyett. Íze gazdag, diós és erdei, ezért elsősorban rizottókhoz, tejszínes szószokhoz és levesekhez ajánlott. Szárított formája különösen értékes, mivel koncentrált íze kiválóan használható fűszerként is. A vargányát gyakran a "vadgombák királyának" nevezik.
A rókagomba (Cantharellus cibarius) élénksárga, tölcsér alakú gomba, amely gyakran csoportosan nő. Illata enyhén gyümölcsös, íze diós, néha kissé borsos. Textúrája roppanós, nem nyálkás. Különösen kedvelt omlettekben, vajas pirításhoz, tésztákban és tejszínes mártásokban. Nehezen termeszthető, így szinte kizárólag vadon gyűjtik, főként nyáron és ősszel. A rókagomba C-vitaminban és vasban gazdag.
A süngomba (Hericium erinaceus), amelyet oroszlánsörény-gombának is neveznek, hófehér, bojtos megjelenéséről ismert. Szokatlan külseje miatt díszítőelemnek is különleges, azonban íze is figyelemre méltó: kissé édeskés, a tengeri herkentyűkre emlékeztet. Textúrája puha, mégis húsos. Sütve, rántva vagy ragukban kiváló, különösen ha jól megpirítják. Kutatások szerint idegsejt-regeneráló hatással bírhat, így népszerű a funkcionális élelmiszerek piacán is (Forrás: National Library of Medicine).
Az enoki (Flammulina velutipes) Japánból származik, és különleges, hosszú, vékony szárai, valamint apró, fehér kalapjai jellemzik. Fürtökben nő, és gyakran frissen vagy üveges formában kapható. Íze enyhe, kissé édeskés, és roppanós állaga miatt gyakran kerül levesekbe, salátákba, vagy ázsiai tekercsekbe. Nyersen is fogyasztható, és különösen esztétikus tálaláshoz.
A maitake (Grifola frondosa), más néven táncoló gomba, bokros szerkezetéről ismert, amely több kis kalapból áll. Színe szürkésbarna, textúrája puha, mégis húsos. Íze mélyen földes és enyhén fűszeres. Japánban évszázadok óta ismert gyógygombaként is. Konyhában pirítva, szószokban és wokos ételekben használják leggyakrabban. Kutatások szerint vércukorszint-csökkentő és immunerősítő hatása is lehet (Forrás: Memorial Sloan Kettering Cancer Center).
A fekete trombitagomba (Craterellus cornucopioides) különleges, tölcsér alakú, sötétszürke-fekete színű gomba. Bár megjelenése nem túl feltűnő, íze rendkívül koncentrált, földes és enyhén füstös. A szarvasgomba alternatívájaként is emlegetik, különösen szárított formában. Ideális rizottókba, szószokba és tésztákba. Az olasz és francia konyhában nagy becsben tartják.
A shimeji (Hypsizygus tessellatus) Japánban különösen népszerű gombafajta. Fehér vagy barna kalapjai aprók, tönkjeik vékonyak és hosszúak. Nyersen kissé kesernyés, de főzés során diós, édes aromát nyer. Wokban, levesekben és ragukban gyakori. Mindig főzve fogyasztandó, mivel nyersen emésztési problémákat okozhat.
A parasztgomba valójában a barna csiperke elnevezése. Külsőre sötétebb árnyalatú, mint a fehér változat, és íze is mélyebb, földesebb. Minden olyan ételben jól működik, ahol fehér csiperkét is használnánk, de intenzívebb ízhatást keresünk. Kiváló rakott ételekhez, pörköltekhez, vagy grillezve.
A szegfűgomba (Marasmius oreades) apró termetű, kalapja világosbarna, tönkje hosszú és vékony. Vadon nő, és kiválóan alkalmas levesekbe, tojásos ételekbe. Szárítva is erőteljes ízt ad az ételeknek. Illata édeskés, fűszeres, ami ritkaság a vadon termő gombák körében.
A gyapjas tintagomba (Coprinus comatus) fiatalon fehér, hengeres formájú, és kalapján szálkás pikkelyek találhatók. Idővel azonban "tintásodni" kezd – azaz fekete, folyós masszává válik. Csak frissen szedve fogyasztható. Íze édeskés, és kiváló omlettbe, gombás tojásba, vagy egyszerűen vajon megpirítva. Érdekessége, hogy alkoholfogyasztással kombinálva mérgező lehet, ezért óvatosság szükséges.
Források: epicurious.com | finedininglovers.com
Fotók: Unsplash, 123 RF