Hirdetés

A stílus örök, menzán eszik, és jó cipőben jár: Menza – Szerethető Éttermek

SZERZŐ: DiningGuide
2019. október 3.
Kevés pesti étterem mondhatja el magáról, hogy több mint 15 évnyi nyitvatartás után is nap mint nap teltházas, ráadásul mindehhez nem kellett nagy fordulatokat hozni a hely életében, és bátran kimaradhatnak a gasztronyüzsgésből is. A Liszt Ferenc téri Menza ilyen, és pont ezért szerethető. Olyan, mint a Chanel, nem megy ki a divatból. 
Hirdetés

Persze a Chanel helyett inkább a Tisza cipőt érdemes említeni, hiszen a Menza tulajdonosa, Vidák László cipőfronton is érintett a retró stílus sikeres újraélesztésében. A Tisza cipő „feltámasztása” és a Menza-projekt szinte egy időben indult, s nem is lehetett kérdés, hogy a 2003-ban nyitó étterem felszolgálói milyen lábbelit viselnek. Ez már önmagában is dögös látvány volt, de ennél azért jóval több kellett, hogy a Menza azonnal belopja magát a környékbeliek, majd az egész város és a turisták szívébe is. 

A vállaltan retró stílusú hely két fő vonzereje a dizájn és a választék lett, és persze az is, hogy a belváros akkoriban legfelkapottabb részén egy hatalmas méretű, nagy belmagasságú üzletben nyitott meg.

Menza Étterem @dream3398 Instagram

Az enteriőr viccesen giccses, laza, de igényes is, egyáltalán nem a romkocsma-stílus felé közelít, öltönyben és kiskosztümben is jól érezi magát az ember, és igazi társasági helyszínné vált, ahová sikk járni. Eleinte ebédidőben volt dugig az étterem, mivel a téren elsőként vezették be a napi menüt, és a környékbeli irodák dolgozói hamar rákaptak a megfizethető konyhára.

Menza Étterem @dream3398 Instagram

Az ételválaszték szintén fricskának számított ebben a lokációban, ahol idegen nevű cafék sora működött úgymond nemzetközi konyhával. Erre jött a Menza, ami már a nevével is feltűnést keltett, ráadásul olyan ételeket vállalt fel, mint a tojásos galuskát, a lecsó vagy a mai napig signature dish-nek számító Menza húsleves grízgaluskával. Ez utóbbi egyszerűen megunhatatlan. Méretes hús, zöldségek és egy igen formás galuska a tányéron, a felszolgáló pedig kancsóból önti rá a levet, amiből még marad, és mi magunk is felönthetjük újra, jóllakva már rögtön az első fogással.

Marhapörkölt galuskával, uborkasalátával / Menza Étterem @monsieur.clement Instagram

A Menza az elmúlt tizenhat évben szinte semmit nem változott, mégis érződik az étlapon, hogy figyelnek a gasztronómiai fejlődésre, beemelnek új technológiákat, aktuálisan közkedvelt ételeket saját verzióban, és a házias ízek mellett van például ázsiai grillezett tintahalsaláta is a heti ajánlatban.

Menza burger / Fotó: Kecskeméti Dávid @Menza Étterem Facebook

A magyar konyhára jellemző fogások azért továbbra is megmaradtak, bátran rendelhetünk itt hortobágyi palacsintát, bécsi szeletet, hízott kacsamájat roston és pástétomként is, vagy éppen marhapörköltet. De ha ennél kicsit szofisztikáltabb tányérra vágyunk, jöhet egy báránygerinc tabulé salátával, viszont burgerért sem kell máshová indulnunk.

Roston sült hízott kacsamáj burgonyapürével és pikáns meggymártással / Menza Étterem @mango_mxw Instagram

Nem nagy meglepetések érkeznek elénk, hanem jól elkészített, népszerű ételek, nem spórolnak a mennyiséggel sem, és a teraszszezonban is többnyire gördülékeny a szerviz. Ez tényleg elismerésre méltó, mert a belső tér önmagában is több mint száz vendég fogadására alkalmas, és hasonló létszámú a terasz is. A zsizsegés pedig folyamatos, hiába kopott meg mára a tér hírneve, a Menzán ebből semmi nem érződik. Jönnek a törzsvendégek, a turisták, az üzleti ebédelők, és a legnagyobb tumultusban is akad mindig egy asztal, ha van türelmünk egy kis időt várakozni a bejárat előtt, vagy inni valamint a bárpultnál. Szóval lehet egy menzát így is csinálni…

Menza Bécsi szelet petrezselymes burgonyával / Menza Étterem @sh______jang Instagram

Szerethetőségét az is erősíti, hogy egyszerűen jól tartja magát, nem érezzük unalmasnak a helyet, másfél évtized után is menő üldögélni a teraszon, és picit arra is számítani, érkezik pár ismerős, akivel üdvözölhetjük egymást. Annak ellenére, hogy az étterem nevét és kínálatát tekintve is magyar vonalon mozog, a stílusa mégis annyira urbánus kozmopolita, hogy gyakorlatilag bármilyen világvárosban megállná a helyét. Ettől pedig könnyen úgy érezhetjük, mi is bárhol lehetnénk, itt a tér sarkán lazítva. S ha dolgunk végeztével az Andrássy út felé vesszük az irányt, az elegáns kirakatok és felújított épületek mellett sétálva újra és újra egyértelmű, Budapest mennyire szép város – errefelé mindenképp. És akár színház vagy opera előtt is van egy olyan Menza a közelben, ahová kisfeketében és tornacipőben egyaránt mehetünk, és nemcsak nappal, hanem este is élmény időt tölteni a mintás tapéták, jó zenék és ismerős idegenek között.

Közönségkedvenc ételek: Menza marhahúsleves, Hortobágyi palacsinta, tojásos galuska fejes salátával, Menza Bécsi szelet petrezselymes burgonyával

Árak: előételek: 1690-3390 Ft; levesek: 1290-1790 Ft; főételek: 1790-6290 Ft; savanyúságok: 590 Ft; desszertek: 1390 Ft / 2-fogásos ebédmenü: 1490 Ft

Menza Étterem

Cím: Budapest VI. kerület, Liszt Ferenc tér 2.
Nyitvatartás: H-V 11:00-00:00 / Ebédmenü 11:30-tól a készlet erejéig
Az étterem weboldala
Az étterem Facebook-oldala

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram