Kezdjük az elején: mi volt az első sport, ami igazán megfogott?
Úszással kezdtem, már általános iskolás koromban. Már akkor is imádtam a vizet, és ez a mai napig így van. Nagyon szerettem volna kosarazni is, de volt egy furcsa sztori az iskolában, amikor mindenkit megkérdeztek, hogy milyen magas az apukája, és ez alapján döntötték el, hogy lehet-e belőle igazi kosaras. Az én apukám nem magas ember, ezért rögtön rám sütötték, hogy így belőlem nem lesz profi kosárlabdázó. Azt persze nem tudhatták akkor, hogy végül majdnem két méter magas lettem. Ez az eset mindenesetre el is vette a kedvem a labdajátékoktól – de utólag már nem bánom.
Hogyan jött be a képbe a harcművészet?
Apukámmal mindig néztük a bokszmeccseket. Nagyon kicsi koromban elkezdtem bokszolni, aztán jöttek szünetek, visszatértem az úszáshoz, majd újra a bokszhoz. A thai box már régóta az életem része. Heti háromszor járok edzeni a mai napig. A versenyszellem bennem van, de nem a trófeák érdekelnek. Inkább az, amit a sport tanít.
Neked miket tanított a thai box, amit az életben és a konyhában is tudsz alkalmazni?
Elképesztő türelemre és nyugalomra tanított, ami lehet elsőre furcsán hangzik egy kemény, támadó műfaj esetében. De a harcművészetekben a legfontosabb tényező a felkészültség, amihez elengedhetetlen a higgadtság. Nagyon tudatosnak kell lenni minden egyes pillanatban. Ha nem vagy ott fejben, jön a jobb egyenes, és ha nincs fent a kezed, nem vagy felkészülve arra, hogy fogadd, akkor véged. Ugyanez van a konyhában is: minden mozdulatnak megvan az oka.
A thai box megtanított arra, hogy ne pánikoljak, hanem előre gondolkodjak, mert a konyhában sincs helye kapkodásnak. Arra is, hogy számoljak, tervezzek, és legyen tartásom. A thai boxban van valami ősi erő, amit ha jól használ az ember, az élet minden területén erősebbé teszi.
Volt idő, amikor gondolkodtál profi sportkarrieren?
Úszásban igen, Csepelen kezdtem, ott edzettem is sokáig. De végül inkább a főzést választottam. A sport mindig velem maradt, de nem versenyzőként, hanem mint belső erőforrás. A ring nem a karrierem terepe lett, hanem a lelki egyensúly megtalálásáé.
A konyhában minden a csapatmunkáról szól, míg a thai box alapvetően egyéni sport. Hogyan egyeztethető össze ez a két, elsőre különbözőnek tűnő hozzáállás?
A sport formált, a konyha pedig megnevelt. A thai boxban ott vagy te és az ellenfeled – magadért küzdesz. A konyhában viszont a csapatért dolgozol. De van közös pont: az irányítás. Ott is, itt is fókusz kell, türelem, és hogy tudd, mikor kell lépni. Én a konyhán nagyon nyugodt vagyok, ez a fajta béke pedig a kollégákra is átragad.
Hogyan segít a sport a konyhai mindennapok fizikailag megterhelő részében?
Nagyon sokat segít. Nagyon magas vagyok, de hála az úszásnak és a thai boxnak, sosem fájt a derekam vagy a térdem. Egy több mint tíz órás műszakot végigállni nagyon kemény, de ha az ember fitt, az nagyon sokat segít ha erőnléted van, akkor más. Ezért is fontos, hogy aktív maradjak. Ráadásul mentálisan is rengeteget ad – ami egy stresszes szerviz közben életmentő tud lenni.
Milyen szerepe van az edzőnek, a mesternek a thai boxban? Mit tanultál a saját mesteredtől, amit beépítettél a saját vezetői stílusodba?
Az edző tisztelete nagyon meghatározó ebben a világban – számomra is nagyon meghatározó Czinke Gábor személye, aki a Thai Box Akadémián a mesterem. Elengedhetetlen, hogy hallgass rá, figyelj rá, kövesd az utasításait, mert ő az, aki kívülről átlátja, hogy miben vagy jó. Megmondja, hogy mikor legyél nyugodt és visszafogott, de azt is, hogy mikor csapj oda rendesen. Ez a kettősség – a nyugalom és az erő – az, amit én is próbálok átültetni a konyhára. Türelmesen, de határozottan vezetni. És legfőképp: példát mutatni.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.