A sáska az új szotyi?

A Genovelo azt a célt tűzte ki magának, hogy valami olyan újdonságot dobjon piacra, ami Magyarországon sokkoló lehet, de mégis érdekelheti az embereket. A nyugati kultúrától gasztronómiailag talán legtávolabb álló mélyvízbe csaptak bele: a rovarevésbe.
“Nem onnan indult, hogy én kóstoltam, hanem tudatosan kerestem a különlegességet és valahogy evidensnek tűnt a kérdés: Magyarországon miért nem eszik senki bogarakat? Elkezdtem felvenni a kapcsolatot a FAO-val (Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet), az EU megfelelő szerveivel, különböző egyetemekkel Nyugat-Európában. Ezután Thaiföldön kutakodtam, utánanéztem, utána olvastam a szabályozásnak, törvényeknek, EU-s és a magyar jogszabályoknak. Szépen kialakult egy kapcsolatrendszer és megismertem, mi az, ami működhet. Közgázon végeztem, mellékszakirányos marketinget tanultam és ez az abszolút kihívás: eladni egy olyan terméket, ami az emberek felének a tűréshatárán és a komfortzónáján kívül van” – mesél Németh arról, hogy honnan jött az ötlet.
Sok kutatómunkával Thaiföldön és Európában is több helyen talált kapcsolatokat. Németh szerint mivel növekszik a népesség, vesszük el az állatok elől és a növények termőföldjétől a területeket. Ezeket pedig valamivel ki kell váltani. Németh szerint a világszerte növekvő népesség megnövekedett élelmiszerszükségletét az egyre fogyó termőföldek hamarosan nem lesznek képesek kiszolgálni, a hús ára pedig az egekbe szökhet. A FAO is abba az irányba halad, hogy pár tízéven belül tudatosítani kell az emberekben, hogy az ízeltlábúak alternatív táplálékforrásként szolgálhatnak.
“Körülbelül kétéves tervezési időszak után most húsvét környékén indult el a webshop. Nem egy könnyű terület. Vannak nagyon jó tapasztalataink a magyar hatóságokkal, de volt, ahol nagyon lassan ment az ügyintézés. A többi uniós tagállamban is körbejártuk, hogy hogyan forgalmaznak ilyesmit, és mindenki érdeklődve állt hozzánk, nagyon segítőkészen, tehát összességében nagyon jó tapasztalataink vannak.

Magyarország és Európa nagy része még csak ismerkedik ezzel a táplálékkal. Hollandiában kiskereskedelmi forgalomban is megtalálhatóak a rovarok, azonban itthon még gourmet területnek számít. „A szusihoz tudnám leginkább hasonlítani, amikor divatba jött. Eleinte furcsálltuk a nyers halat, most meg egy jó ideje nincs semmi különleges abban, hogy szusit eszem, mert azt szeretem” – hoz egy példát Németh.
Miért érdemes bogarakat enni?
Nagyon jó a takarmányhasznosítási rátájuk: ha egy sáska megeszik egy kiló tápot, sokkal nagyobb arányban növekszik, mint egy szarvasmarha. Környezettudatosság szempontjából is jó választás: széndioxid kibocsátásuk minimális, tehát illeszkedik abba az egészségtudatos életmódba, amit most sokan követni próbálnak.
„Úgy gondolom, ha valaki foglalkozni akar valamivel, akkor az a minimum, hogy nyakig beleássa magát. Rovarász barátainkkal felvettük a kapcsolatot, utánanéztünk, hogy a latin nevek mit takarnak, honnan jöttek, hogyan fordíthatóak, melyik rovar, mit eszik. Végigkóstoltam mindent, amit forgalmazunk, és még ezen kívül is. De nincs olyan, amire azt mondanám, hogy nem kóstolom meg, mert ha más megeszi, akkor én miért ne?” - teszi fel a nem kérdést és, hogy nyomatékot adjon mondandójának, belenyúl a rovaros tálkába, kihalászik egyet és nyeli is le.

A rovarok és a kapcsolatépítés
A beszélgetés alatt mi megkóstoltuk a szortiment számunkra legbizarrabb elemeit: egy hatalmas liofilizált sáskával döntöttük le a saját magunk által felállított tabukat, ezt követték lisztkukacok, gyászbogár bábok, egy megtermett, húsos zsizsik, szöcskék, tücskök. A rovarokat és a kukacokat felnevelés után kiéheztetik, leforrázzák, szárítják, liofilizálják, tehát valóban nem tartalmaznak tartósítószereket, viszont annál több vitamint és ásványi anyagot.
“Abszolút jó beszélgetésekhez, sörözéshez (előtte lehet, hogy szükség is van rá), mert nem a századik ugyanolyan mag vagy mogyoró, hanem végre egy kicsit más. Hatalmasakat lehet mosolyogni a másikon, amikor először veszi a szájába, tehát egy közösségi élmény. Eddig nagyjából legénybúcsú, lánybúcsú, születésnap, meglepetés volt az első pár megrendelés” - sorolja az első tapasztalatokat Németh.
Ha nem láttuk volna, mit eszünk, nem lett volna annyira különleges az élmény. Csak a saját prekoncepcióinkat kellett megszűntetnünk és a viszolygás elmúlt. A rettegett zsizsiknek sem volt rémület íze, húsos, kicsit zsíros, de érdekes földes, tökmagos, néha céklás íze - sokkal jobb, mint ahogy elképzeltük.

A beszélgetés végére azon kaptuk magunkat, hogy a lisztkukacokat szotyiként rágcsáljuk, hogy a tücsök jobban ízlik, mint a szöcske, és a néha szurkáló kitines lábak sem zavarnak már annyira. Láttuk, tudtuk, hogy mit eszünk, de nem különösebben érdekelt már, mivel ízében és állagában semmi kivetnivaló nem volt bennük.