A bartenderkedés, bár hagyományosan férfias szakmának számít, egyre több olyan női szakembert vonz, akik új perspektívákat és friss energiákat képviselnek a pulton kívül és belül egyaránt. Új cikksorozatunkban sikeres női bartenderek segítségével járjuk körbe a szakmai élményeket és tapasztalásokat.
Egy szerencsés véletlen
Schurina Anettre, a Múzsa Bár lead bartenderére véletlenül talált rá a bárszakma, amely az egyetem elvégzése után nőtte ki magát valódi szenvedéllyé. „A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanultam, ahol a szakmai gyakorlatomat ötcsillagos hotelekben végeztem. Az egyik gyakorlati helyemen egyszer éppen bartendert kerestek, és megkérdezték, lenne-e kedvem kipróbálni. Kezdetben nem volt papírom, mindent autodidakta módon tanultam meg alapos megfigyeléssel, rengeteg utánaolvasással és gyakorlással” – meséli Anett a kezdeti időszakról.
Az ambiciózus munkának és tudásvágynak köszönhetően nem telt el sok idő, míg Anett felvételt nyert a Four Seasons Hotel Gresham Palace Múzsa Bárjába. A bárt vezető - és azóta bar menedzseri pozíciót betöltő - Rédli Ádám korábban Londonban dolgozott, és nem titkolt célja volt, hogy új perspektívákat nyisson meg a magyar bárszakmán belül. „Amikor idejöttem, kiderült, hogy Ádám tudása a sokszorosa az enyémhez képest. Nagyon sok mindent köszönhetek neki, ő tanított meg mindarra, amit jelenleg tudok, ő a mentorom. Azért vagyunk jó páros, mert kiegészítjük egymást. Amíg ő head bartender volt, én bartenderként dolgoztam. Már akkor erős csapatot alkottunk, mert Ádám a szakmai hátteret és a koncepciót hozta, míg én az apró nüanszokra, a kreatív részletekre figyeltem.”
Egy színpad, ahol soha nem gyúlnak ki a fények
Amikor egy koktélbár jelenik meg a lelki szemeink előtt, akkor az alábbiakra asszociálunk: jókedvű vendégek, finomabbnál finomabb italok, tempós és hangos zene, amelyet az éjszakák mámorító világa keretez. Ezen a terepen a férfiak sokkal otthonosabban mozognak, amelynek részben praktikus okai vannak, hiszen az éjszakai vendéglátásban dolgozni kemény fizikai munka is egyben.
Azok számára azonban, akiket a szakma szeretete mozgat, minden este egy újabb alkalom arra, hogy a vendégek feltöltődjenek és élményekkel telítődve térjenek haza. Ott, ahol minden az öt érzékszervről szól és a női bartenderek kuriózumnak számítanak, nagyobb a sikerélmény is. „Ez a szakma olyan, mint a showbiznisz. A vendégek, akik a bárnál ülnek, mindig figyelik, amit éppen csinálunk, ezért olyan érzés, mintha mindig egy színpadon lennénk. Sokszor előfordult, hogy a koktélok dobálása után tapsoltak, annyira jól nézett ki.” - meséli Anett - „Vannak olyan vendégek, akik kifejezetten hozzám ülnek be minden este, mert velem más dinamikát tapasztalnak, mint a férfi kollégáimnál, akik inkább a vagányságot és a lazaságot képviselik. Az energia, amivel a pult mögött működöm, sokak számára egy igazi kuriózum. Kíváncsiak arra, hogy vajon mit tudhatok és emiatt gyakran vagyok a figyelem középpontjában.”
A pozitív visszacsatolások mellett a koktélok megalkotása egy kreatív folyamat, amely Anett számára az egyik olyan tényező, amely miatt szereti a hivatását: „Ha valakiben van kreatív energia, a koktélkészítés az önkifejezés egyik módja lehet. Az ízpárosítások és a technológiai megvalósítás mind olyan területek, ahol szabadon el lehet engedni a fantáziánkat.”
A pozitívumok említése mellett azért elkerülhetetlen azt a kérdést is feltenni, hogy melyek a szakma kihívásai. Az olykor nehéz fizikai munkának és a hosszú éjszakai munkaóráknak köszönhetően a női bartenderek száma Magyarországon jelenleg alacsony. Anett tapasztalata alapján elkerülhetetlen volt, hogy alkalomadtán szembe kellett néznie az árnyékos oldallal is. „Eleinte én is találkoztam előítéletekkel, hogy egy nőnek nem igazán van helye a pult mögött, az éjszakázásban, sokszor hallottam azt is, hogy a nők ne dolgozzanak alkohollal. Volt egy olyan általános közvélekedés, hogy ez nem nekünk való. De tapasztalataim szerint a nők mindent meg tudnak oldani, amit a férfiak, csak másképp. Nagyon találékonyak vagyunk, és nem gondolom, hogy a fizikai különbségek akadályt jelentenek. Inkább mentálisan kell átlépni ezeket a határokat.”
Az éjszakázás mellett szólhat érvként, hogy Anett éjszakai bagolynak tartja magát, ezért számára a délután öt és a hajnali órák között van az a időszak, amikor igazán produktív tud lenni. Az egyetlen hátrány, amelyet tapasztalt karrierje alatt, hogy a barátokkal eltérő időbeosztásban dolgozik, amely olykor megnehezíti a személyes találkozók tervezését.

Yin és Yang a pult mögött
A világban uralkodó polaritásnak köszönhetően mind a férfi, mind a női energiák megjelenésére és együttműködésére szükség van az egyensúly megtartása érdekében. „A nők azok, akik a cseresznyét jelentik a hab tetején. Egy férfias csapatban is szükség van a kedvességre, a figyelmességre. Ezek szerintem genetikailag belénk vannak kódolva. A nők sokkal törődőbbek, figyelmesebbek, jobban észreveszik az apró rezdüléseket, hogy éppen mire van szüksége egy vendégnek, mit szeretne inni, mi az, amire vágyik.” - fogalmazza meg Anett.
A férfi-női dinamika kialakulásának fontossága a csapaton belül is nagyon fontos, hiszen ezek a szemléletmódok kiegészíti egymást. A nők esztétikai érzéke, empátiája és az, hogy jobban az érzékeikre és a látásukra hagyatkoznak, azt eredményezi, hogy egy-egy ital megalkotásakor a végeredmény sokkal különlegesebb lehet. Anett szerint mindezek elengedhetetlenek a sikeres működéshez: „Úgy gondolom, hogy egy bár akkor működik igazán jól, ha van benne egy - vagy több - női bartender. Nemcsak esztétikai szempontból lehet fontos, hanem mentális értelemben véve is. Sokszor észreveszem, hogy a fiúkat egy kicsit visszafogom, de nem tudatosan. Úgy érzékelem, hogy körülöttem sokkal körültekintőbben, figyelmesebben viselkednek. Ezáltal nagyon érdekes kémia tud kialakulni a csapaton belül és a hangulat is megváltozik.”
Amely pedig a siker érdekében mindennél előbbre való, az a csapatmunka. „Nem kell versenyeznünk egymással, hiszen mindannyian hozunk valami különlegeset. A lényeg az, hogy együtt dolgozzunk, és jól működjön a rendszer. Az a fontos minden este végén, hogy mindenki akit kiszolgáltunk, elégedetten távozzon. Nem elég azt elérni, hogy nagyon jó italokat készítsünk. Ez az a 50%-a a munkánknak, a maradék 50% az, hogy milyen érzéseket generálunk a vendégekben.”
Az, hogy a nőknek helyük van a bárszakmában, nem is kérdés - Anett számára inkább alapvetés. Az igazi rock’n roll érzés az, amikor az emberek meglepődnek, hogy a pultban áll, végül pedig maradandó élményekkel távoznak, hiszen egy este alatt sikerült megdönteni a sztereotípiákat. „Azért ajánlom, hogy válasszák bátran a lányok is ezt a pályát, mert egy nagyon jó alap lehet arra, hogy valaki pozitív irányba alakítsa a személyiségét. A pultban megtanulunk embereket kezelni, pszichológiai megközelítésből hozzáállni bizonyos szituációkhoz, és olyan érdekes karakterekkel találkozunk, akik más kultúrából, vagy más szakmákból érkeznek. Ezek a beszélgetések mind tanítanak valamit, új információkat hoznak az életünkbe, és ettől gazdagodik a személyiségünk, az énképünk és az öntudatunk. Nagyon nagy szükség van a lányokra ebben a szakmában, hogy teljesen új szintre tudjuk emelni a vendéglátást. Remélem, hogy ennek a cikknek a hatására a következő női bartender generáció már nagyobb lelkesedéssel fog belevágni a szakmába.”
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.