A slow food mozgalom egy a helyi kezdeményezésekből létrejött világszervezet, amely – honnan máshonnan? – Olaszországból indult világmegváltó útjára. Egy olyan emberközpontú elképzelés, amelyben egy adott régió gasztronómiai kultúrájára jellemző alapanyagok és ételek az előállításuk helyszínén találkoznak az élvezetekben elmerülő, örömteli fogyasztóikkal. Ez a gondolkodásmód nem utolsósorban növeli a régió termelési cselekvőképességét, a társadalmi és gazdasági fenntarthatóságát.
Fricskából mozgalom
A slow food megnevezés tulajdonképpen fricskaként született meg a gyorséttermek „fast food” elnevezésére reagálva. Az 1980-as évek közepén a szociológusként is dolgozó Carlo Petrini újságíró indult harcba a római Spanyol-lépcső “védelmében”, az ott megnyíló McDonald’s gyorsétterem ellen tiltakozott az általa indított kampányban.
Carlo Petrini jól megérezte akkor, hogy a személyes, szűkebb világát, az oly sokak által vágyott olasz életérzést is nagyban veszélyezteti a globális gazdasági törekvések erősődése. Aggódással figyelte az olasz gasztrónómiai kultúrára, az olasz élelmiszerek termelésére, a kis családi vendéglőkben megtapasztalható, emberközeli, nem rohanós életfilozófiára veszélyt jelentő folyamatokat. Erre reagálva először tiltakozó demonstrációkat szervezett, majd felismerte, hogy sokkal fontosabb feladat a kistermelők helybeni támogatása, azzal a gondolattal, hogy az embereket vezessük vissza a főzés és az örömteli, gondtalan étkezések világába.
Így született meg a slow food projekt, amelyben az emberek újra “lelassulva”, a hagyományos gasztronómiai élményekre koncentrálva, boldogan élvezhetik az életet.
Ha végiggondoljuk, hogy az emberi szervezetnek egy évben, napi háromszori étkezéssel számolva majdnem 1100-szor nyílik alkalma endorfint termelnie az “ellazult”, odafigyelő minőségi étkezéssel, ez egy semmivel sem összehasonlítható lehetőség arra, hogy jól érezzük magunkat a mindennapjainkban.
Az evés, az étkezőasztal nemcsak a táplálékbevitel színhelye, hanem az emberi örömszerzés forrása is lehet. Kétségtelen tény, hogy a sokat irigyelt mediterrán kultúrák világában, a matriarchális társadalmak élettereinek központjában mindig az ebédlőasztal áll.
Az olasz, görög, spanyol, dél-francia családok élete szinte teljesen az étkezőasztaluk köré szerveződik, és az étkező közepén ott áll a mindenkire odafigyelő Mamma. A kultúrájukban a lassú, beszélgetős ebédeket természetesen követi a délutáni egy-két órás lazulás, a pausa, amely már régen nem a nagy nyári meleg előli menekülésről szól. Annál sokkal fontosabb szempont a lelassulás, a pihenés, a nyugodt, gondtalan percek élvezete, a velünk történő események csendes végiggondolása és nem utolsósorban magunkra, a környezetünkre való odafigyelés lehetősége.
Az emberi kapcsolataink is így mélyülnek.
De kimozdulva a szűkebb családi kötelék világából is azt láthatjuk, hogy az étkezőasztal az életünk minden területén jelen van. A tágabb értelemben vett családi, baráti események, összejövetelek színhelye is mindig valamiféle étkezés mentén rendeződik.
Az üzleti és társadalmi életünk is gyakran szerveződik vendéglátással együtt. Kiállítások, ünnepek, gálák, konferenciák, fogadások, egyéb társadalmi események, üzleti reggelik, ebédek és vacsorák mind a életünk részét képezik, kisebb-nagyobb falatozásokkal vagy éppen sokfelvonásos étkezésekkel kísérve.
Ennek ellenére a kényelmes, ráérős, finom szemléletű gondolkodásmód nagyon gyakran hiányzik a gyakorlatunkból. Pedig az adottságok, az alkalmak adottak, csak nekünk kell hozzátenni azt a keveset, amitől nagyon is sokat kaphatunk. A mindennapok hajtásában nem könnyen vesszük észre a lehetőségeket, ehhez le kell lassulnunk, és alkalmanként be kell tudnunk húzni a kéziféket. Meg kell értenünk, hogy a lelassultság jelentése nem azonos a lomhasággal és a piszmogással, hanem az értékes, a boldogságban megélt pillanatok lehetősége.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.