Elérhető árú Michelin-csillagos éttermek Párizsban: 13 éttermet ajánlunk a francia fővárosban

SZERZŐ: DiningGuide
2022. május 11.
a Lounge rovat
támogatója a
13 éttermet és fiatal tehetségek sorát ajánljuk a Michelin Guide online magazinjának május eleji a francia fővárosban. Helyek, ahol fejenként akár már 39 euróért Michelin-csillagos élményben részesülhetünk, a középmezőny pedig 50 euró körül alakul.
Hirdetés

Forrás: Michelin Guide

A fine dining és haute cuisine világát manapság sokan próbálják egyre közérthetőbbé tenni, és ezzel párhuzamosan szélesebb réteg számára is elérhetővé. Párizs közelmúltban nyílt éttermei pedig nem csak ilyen szempontból figyelemreméltóak: sokak számára korszakváltást is jeleznek azzal, hogy egy új generációt, fiatal séfeket bíznak meg az éttermek vezetésével. Ez az egyik legambiciózusabb kezdeményezés a franciák részéről a járvány utáni korszakot illetően. A pandémia ugyanis határozottan megváltoztatta azt, hogy mit és hogyan szeretnénk enni. A gasztronómia friss tehetségei szerint most olyan érzéki, de egészséges ételekre vágyunk, amelyek a legjobb minőségű szezonális alapanyagok természetes ízeit tükrözik, miközben közérthetőek és látszólag egyszerűek (még ha valójában nem is azok).

Granite

Degusztációs menü árak: 110–140 €

65 € ebéd

A Granite korszerű konyhájának élén a 29 éves Tom Meyer séf áll, aki korábban Anne-Sophie Pic sous-chefjeként dolgozott a három Michelin-csillagos Valence nevű étteremben, és aki a 2019-es Bocuse d’Or Lyon-i fordulóján második helyezést ért el. A Granite-ben 100%-ban a helyi termelőkre támaszkodnak és támogatják a zero waste mozgalmat. Ez egy nyüzsgő hely, amely ugyanakkor a legapróbb részletekig átgondolt funkcionális alapokra épül.

Az étterem honlapja.

https://www.instagram.com/p/CdGZ7KmoziK/

Accents Table Bourse

Degusztációs menü árak: 80–85 €

52-65 € ebéd

Az étterem 2019-ben kapta első meg Michelin-csillagát, ezt pedig a harminc évesnél is fiatalabb Romain Mahi séfnek köszönheti. Mahi nemcsak a bioélelmiszerek és az élelmiszer-pazarlás mellett áll ki, hanem új trendet is diktál: konyhája a francia, a japán, a mexikói és perui gasztronómiából építkezik. Az étterem tulajdonosa, a japán származású, Ayumi Sugiyama, aki nem mellesleg a vendéglátóhely cukrásza is, így édességeivel tökéletesen kiegészíti Mahi séf fogásait. Ételeik kifinomultak, de vidám, színes és eredeti stílust képviselnek. Izgalmas látni, hogy itt kivételesen a konyha nem válik ketté: a sós és az édes ízélményeket egymással összhangban hozzák létre. Emellett a borlista is bőséges választékkal szolgál, minden vendég megtalálhatja az ízlésének megfelelőt.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.accents-restaurant.com

Pantagruel

Degusztációs menü árak: 85 € (2022 júniusától 90 €)

45 € ebéd

A 2020-ban nyílt étterem egy modern és kreatív hely, ahol minden főétel tulajdonképpen három kisebb fogásból áll. A húsos ételekből sincs hiány, de az étlap valódi sztárjai a zöldségek. A Pantagruelben a fogások emberi léptékűek, és az íz élményre építenek. A 30 éves Jason Gouzy séfet kiegyensúlyozottság és precizitás jellemzi, jóllehet, ez az első étterme. Specialitásának a tengeri alapanyagok elkészítését tartja, így az étlapon is méltó helyet kapnak a homárból és kagylóból készült fogások. A hely dizájnja eklektikus, sok meglepetésre számíthatunk, ha figyelmesen megvizsgáljuk a berendezést.

Az étterem honlapja.

Fotó: Restaurant Pantagruel

Auberge Nicolas Flamel

Degusztációs menü árak: 90 €

39 € ebéd

Ahhoz, hogy megértsük, miért is olyan kultikus étterem ez, főleg a britek körében, elengedhetetlen megjegyezni, hogy a Harry Potter-könyvekből ismert 15. századi alkimista, Nicolas Flamel állítólag valaha ebben az épületben élt. Akit nem nyűgöz le a fikció világa annak is érdemes lehet felkeresnie az éttermet, ami csak egy rövid sétára található a Pompidou Központtól. Élénk és ízig-vérig párizsias, talán ez jellemzi legjobban a 2021-ben teljesen felújított épületet, amelyről elmondható, hogy valaha Párizs legrégebbi fogadója volt. A tehetséges Grégory Garimbay életében először próbálhatja ki magát itt séfként, és erőfeszítéseit a Michelin is elismerte. A francia gasztronómia nagy múlttal rendelkező történetéhez igazodva elegáns konyhát vezet, amelyben finoman keveri a klasszikus stílust és a modern technikákat.

Az étterem honlapja.

Auberge Nicolas Flamel / Fotó: Wikipedia

Quinsou

Degusztációs menü árak: 95 €

56-72 € ebéd

A Ferrandival, a nemzetközileg elismert kulináris művészeti iskolával szemben található, melynek neve pintyet jelent, énekét pedig Antonin Bonnet hangolja finomra, aki ennek a fényűző bisztrónak a séfje. Kiváló tányérjaival és jól válogatott regionális boraival nem csak Michelin-csillagot érdemelte ki, de a The World’s Best Top 50 Restaurant közé is bekerült. A „neobisztróban” nincs à la carte menü, helyette egy ötfogásos, extravagáns degusztációs menüt kóstolhatunk. Ehhez pedig épp úgy hozzá tartozik az osztriga dashiban, és a töltött cukkinivirág, mint egy fantasztikus rizottó fekete szarvasgombával és sertés jussal.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.quinsourestaurant.fr

Auguste

Degusztációs menü árak: 39–120 €

39 € ebéd

Gaël Orieux 2004 elején nyitott a meg éttermét, melynek neve utalás Auguste Escoffier híres kulináris kalauzára. A könyvet a séf még fiatal korában forgatta, de a nagy francia hagyomány véleményformálójának munkássága valójában soha nem szűnt meg inspirálni őt. A Rodin Múzeum szomszédságában található étterem impozáns belső dizájnjával arra törekszik, hogy londoni hangulatot varázsoljon a vendégei köré. Gaël Orieux elkötelezett halász, az Auguste mégsem hal étterem, főleg húsból készült fogásokkal találkozhatunk az étlapomon.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.restaurantauguste.fr

Contraste

Degusztációs menü árak: 89–119 €

45 € ebéd

Találó elnevezés ez egy olyan étteremnek, amelyben az ellentétek kiegészítik egymást. A csillárokkal tarkított XV. Lajos korát idéző ebédlőben modern berendezési tárgyakkal is bőven találkozhatunk, a dizájn azonnal sugallja a vendégeknek, hogy itt egy hasonlóan eklektikus menü és borlap vár majd rájuk. A Contraste séfpárosa Kevin de Porre, aki korábban a két-Michelin csillagos Kei éttermet vezette és konyhája a természet közelséget, a kultúrát, a hagyományos technikákat visszhangozza és Erwan Ledru, aki korábban az Arnaud Nicolas étteremben dolgozott és szívügye a hal alapanyagként való használata, emellett pedig szenvedélyes az innovációk, ízkutatások iránt. A séfduó kortárs, kreatív kulináris élményt csempész a fine dining világába.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.contraste.paris

L'Innocence

Degusztációs menü árak: 95 €

49-65 € ebéd

Anne Legrand, az étterem séfje – kissé talán túl romantikus módon – virágnevek által inspirált étlapokon tárja elénk tehetségét. Itt valóban az étel kerül a középpontba: Legrand séf látványkonyhában dolgozik, így a vendégek szemmel követhetik, hogyan készül fix menüje, amely szezonálisan változik. Eközben Jonathan Caron, az étterem másik tulajdonosa a vendégekkel kommunikál, és borpárosításokat ajánl. A L'Innocence egy 20 férőhelyes kis étterem, de emellett egy neokortárs gasztronómiai műhely is, ahol a konyha főleg növényi alapanyagokra épül.

Az étterem honlapja.

Fotó: linnocence.fr

Abri

Degusztációs menü árak: 65 €

45 € ebéd

A Katsuaki Okiyama séf által 2012-ben megnyitott Abri az első párizsi kortárs japán-francia éttermek egyike volt, így úttörő szelleme továbbra is sokakat inspirál. Az aprócska étterem nagy részét a látvány konyha tölti be, ahol Okiyama művészien komponált degusztációs menüjének készülését figyelhetik meg a vendégek. Míg az ebéd három fogást tartalmaz, addig a vacsora menüje hat tételre épül. Katsuaki Okiyama ütős ízekkel lepi meg vendégeit, az ázsiai konyhára építő séfnél a haute cusine minden délben egy egyszerű ebédmenüként reprezentálódik, így nem csoda, hogy a The World’s Best Top 50 Restaruant listáján is helyet kapott.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.abrirestaurant.fr

Automne

Degusztációs menü árak: 85–125 €

45-55 € ebéd

Ebben a lefegyverzően egyszerű berendezésű bisztróban a japán séf, Noboyuki Akishige szezonális gourmet konyhát vezet. A precíz konyhai technológiáknak köszönhetően harmonikus ízekkel találkozhatunk. A bisztró hangulathoz híven a degusztációs menü mellett à la carte kínálattal is találkozhatunk. A menüjük koncepciója remekül bemutatható a finom bonito tataki padlizsánkaviárral, félszárított paradicsommal és citromos olajjal; a zsenge serpenyőben sült sertéshús őszi répa, fehérrépa és pisztácia pürével és a vaníliás rizspudinggal frissítő narancsszeletekkel és lime sorbettel.

Az étterem honlapja.

Fotó: www.automne-akishige.com

Virtus

Degusztációs menü árak: 90–125 €

45-65 € ebéd

A Virtus egy vintage elemekkel díszített étterem, ahol kifinomult és ötletes gasztronómiával találkozhatunk. Az elmúlt év sok változást hozott számukra: egy tehetséges fiatal séf vette át a konyhájuk vezetését. Frédéric Lorimier miután 8 éven keresztül dolgozott egy három Michelin-csillagos étterem konyháján úgy döntött szeretné saját ízlését is megmutatni a nagyközönségnek. A Noma-stílusára hasonlító étterem menüjében a főszerepet egyértelműen a zöldségek kapják.

Az étterem honlapja.

Fotó: virtus-paris.com

Substance

Degusztációs menü árak: 85–125 €

52 € ebéd

Ez az étterem két ember, Stéphane Manigold, a tulajdonos és Matthias Marc, a séf álmából született, itt a kiváló alapanyagok és a minőségi termelők iránti szenvedélyük testesül meg az ételeken keresztül. A séf gyakran kivételes hozzávalókat használ, de markáns, aromás, finom és meglepő ízekké varázsolja a legegyszerűbb alapanyagokat is. Emellett pedig nem elhanyagolható, hogy fenntartható zöld működésű konyhája. A 27 éves séf fő inspirációja a gyermekkora, a vidék, ahol felnőtt. Az ételek kifinomultak és modernek, de a szezonalitáson és a helyi hozzávalókon alapulnak. Kevés étterem kínál ilyen széles pezsgőválasztékot és bor különlegességeik is figyelemre méltók.

Az étterem honlapja.

Fotó: substance.paris

Jacques Faussat

Degusztációs menü árak: 65 €

55 € ebéd

Jacques Faussat vidéken nőtt fel, így a gyermekkor egyszerűségéhez köthető tisztaság és természetesség továbbra is megragadható tányérjain. Fogásai általában nem tartalmaznak rengeteg alapanyagot, inkább három fő elemre épít. Ugyanakkor ragaszkodik az évszakok által megszabott gasztronómiához: úgy gondolja ez az egészséges étkezés kulcsa és így még inkább felszínre lehet hozni bizonyos ízeket. Az alapanyagok lassan készülnek el, ebben a közvetlen és kreatív konyhában.

Az étterem honlapja.

Fotó: Restaurant Jacques Faussat

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram