Hirdetés
Hirdetés

A közönség kedvencei:

SZERZŐ: DiningGuide
2015. március 17.
Három héttel ezelőtt közönségszavazást hirdettünk, hogy mondjátok meg ti, mely éttermek és street food helyek a kedvenceitek. A vártnál is több szavazat érkezett, mely szerint, ha csak egy hajszállal is, de az éttermek között a Kistücsök végzett az élen, míg az utcai ételek kategóriában toronymagasan a Bors GasztroBár lett az első.
Hirdetés

Hihetetlen, micsoda szavazatdömping érkezett a közönségszavazós játékunkra. Már az első héten érezni lehetett, hogy nem fogjátok magukra hagyni kedvenc éttermeiteket, de ami 7 nap után történt…18 napja hirdettük meg két kategóriában (éttermi és street food helyek) a közönségszavazást és több mint 8500 szavazat futott be.

Az éttermi kategória nagyon szoros versenyt hozott. Szívünk szerint döntetlenre hoztuk volna ki ezt a pár százaléknyi különbséget, de természetesen nem tehettük. A balatonszemesei Kistücsök alig 100 szavazattal kapott többet, mint az encsi Anyukám Mondta. A Csapody-Jahni páros és a Dudás tesók után harmadik helyre a tavalyi év séftehetsége, Mizsei János által fiatalos lendülettel vezetett MÁK futott be. Majd jön a Bock Bisztró, a Michelin-csillagos Borkonyha és Huszár Krisztiánék is jól mozgósították a közönségüket, a ZONA a hatodik lett. Hetedik helyen végzett Gianni Pomo d’Orója. Ha minden 67-es születésű szavazott volna, talán a székesfehérvári 67-nek is több babér termett volna, így „csak” nyolcadikak. A top10-be befért még a Mátrix-ként szaporodó Bíró Lajos (Vendéglő a KisBíróhoz) illetve a nemrég könyvet is kapott Rosenstein.

Bíró úr tényleg a Wachowski-testvérektől kérhetett tanácsot, a street helyek között is ott vigyorog. A korábbi Street Food Show helyszínén, a Hold utcai piacon malackodik A Séf utcájával, mindez 11.22%-ot ért, ami ezüst a nyakba. A Bors GasztroBár már a szavazás elején elhúzott, lehetetlenségnek tűnt beelőzni őket, a Kazinczy utcai tempó 22%-nál is többet ért. A Zing harmadikként haladt át a képzeletbeli célvonalon, míg a LEVES.-srácokat a Corvinusos csajok negyedik helyre kanalazták be. A jó kis grafikákkal szavazásra buzdító Funky Pho ötödik lett. A top10-ben van még főzelékes, ázsiai, kifinomult burgeres, pastramis, azaz Hai Nam, Pesti Burger, Pista bá’, Spíler-Spíler Shanghai és Hokedli.
Ahogy ígértük, a szavazók között sorsolunk. Öt szerencsés ott lehet a március 23-i 11.Hennessy-Dining Guide Év Étterme Gálán. A nyertesekkel Facebook-on felvesszük a kapcsolatot.
Köszönjük azoknak, akik részt vettek a játékban és mindenkit arra buzdítunk, hogy menjen és próbálja ki a lehető legtöbb helyet, hátha jövőre még többet vacillál majd az x-elésnél.
Március 23-án pedig a szakmáé lesz a szó. Többek mellett kiderül, hogy a szakemberek szerint mely hazánk legjobb étterme és street food helye!

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram