Hirdetés
Hirdetés

A klasszikus íz híve – Zwack Sándor, az ismeretlen ismerős

2016. június 6.
 

Hagyománytisztelő, mégis újító, kozmopolita, mégis ízig-vérig magyar, a hatodik generáció tagjaként viszi tovább a 225 éves múlttal rendelkező családi üzletet. De a „bizniszen” túl Zwack Sándor kétgyerekes apuka, szeret főzni, imádja a japán konyhát és még azt is elárulta, hogy 2017 a Zwack újdonságairól szól majd.

Hirdetés

Legendás történeteket, izgalmas anekdotákat a Zwack család viszontagságos múltjából többet is ismerünk, annál kevesebbet tudunk a Zwack Unicum jelenlegi igazgatósági elnökének például a gyerekkoráról. Egy meseszép városban, Firenzében nőtt fel. Kevés olyan város van a világon, ahol jobban el lehetne képzelni, hogy egy gyerek boldog. Biztonságos, közel a tengerpart, alig kétórányira síelni is lehet, kulturálisan izgalmas, nem beszélve a gasztronómiai kínálatról. Zwack Sándor 19 éves koráig élt itt, leszámítva azt az egy évet még a rendszerváltás előtt, amikor Budapestre települt a család. Az első nyelv, amelyet megtanult, mégis a német volt.
„Érdekes módon a német volt az első nyelvem – emlékszik vissza Sándor. - Ennek egyszerű oka volt: német volt a bébiszitterem. Persze, mivel a családunk a monarchiabeli időkből származik, apám is beszélt németül. Mindenesetre azt mély meggyőződéssel hitte, hogy több nyelven kell beszélni. Ráadásul, amikor születettem, 1974-ben egyáltalán nem volt tervben, hogy a család visszajön Magyarországra. Olasz környezetben nőttem fel, olasz iskolába jártam, édesanyám angol, így a szüleimmel általában angolul beszéltem. Később apámmal már a téma döntötte el, hogy milyen nyelven beszélünk egymással. Ha a fociról vagy a nőkről volt szó, akkor olaszul, ha az üzletről, csakis angolul.”
A magyar nyelvvel Sándor 14 évesen találkozott először, 1988-ban, amikor egy évig az egész család itt élt Budapesten. Zwack Péter maga is bizonytalanul beszélte 40 év külföldi tartózkodás után a nyelvet. „Emlékszem, a húgommal mindig azzal vicceltünk gyerekként, ha apám a magyar ismerőseivel, barátaival beszélt telefonon, hogy vajon hányszor mondja majd, hogy igen, igen…”

Izabella és Sándor gyerekként

Izabella és Sándor gyerekként


Sándor azóta már jól boldogul a magyarral, 2002 óta él Budapesten, és fontosnak tartja, hogy két fia, a 8 éves Máté és a 11 éves Pedro is jól beszélje a nyelvet.
„Mivel magyar állampolgárok, fontos, hogy beszéljék a nyelvet. Igaz, hogy nemzetközi iskolába járnak, de sok magyar osztálytársuk van, a játszótéren pedig nem az angol a közös nyelv… A párom magyar, ő is és én is gyakran beszélek velük magyarul. Ugyanakkor én is fontosnak tartom, hogy már fiatalon megtapasztalják, nagyon sok minden létezik a világban, nemcsak egy adott nyelv és adott kultúra. Persze a fiúk portugál származású édesanyjuk révén beszélnek portugálul, ezen kívül angolul, spanyolul, és Pedro az olaszt is megérti.”
A Zwack család múltja
Hogyan került a család Olaszországba? A II. világháború idején, Budapesten a Zwack-gyárat porig rombolták. Ám a család viszonylag gyorsan újrakezdte a gyártást. Aztán 1948 őszén – kártalanítás nélkül – államosították. Zwack János, a nagyapa Amerikába ment és vitte magával az eredeti receptet. Az állami monopólium egy hamis recept alapján tovább gyártotta az Unicumot, és exportálta a távoli Amerikába, ahol a család otthonra talált. A nagyapa, János ezért pert indított a magyar állam ellen, hogy megőrizze a családi védjegyeket. A hosszú eljárás végére precedensértékű győzelmet aratott: a szocialista állami vállalat nem használhatta többé sem a Zwack, sem az Unicum nevet Nyugaton. „A hatvanas években édesapám úgy döntött, hogy Amerikából Olaszországba jön, és ott fogja gyártani az Unicumot. Miért ott? Amerikában elvált az első feleségétől, az édesanyja akkor Bécsben élt, közel akart lenni hozzá, praktikus okokból esett hát a választása Olaszországra. Genovában talált egy gyárat, aki az eredeti repcetúra alapján, az általa behozott gyógynövényekből legyártotta az italt. Nem sokkal ezután Rómában megismerkedett az édesanyámmal, aki ott modellként ott dolgozott. Egy házibuliban találkoztak…”
Mennyire fogja fel egy gyerek az Unicum-kérdést? „Apám abban az időben otthonról dolgozott, jó emlékeim vannak arról, amikor bementem hozzá az irodájába. Régi üvegek, plakátok és gyógynövényillat vették körül. Persze a múlt jelentőségét akkor még nem tudtam felfogni. Ma már magam is régi, háború előtti Unicumos-palackokat gyűjtök. A fiaim is csak annyira vannak képben, amennyire egy 8 és egy 11 éves gyerek képben tud lenni. Ha étteremben megyünk, és látják a Zwackos tálcát, mindig szólnak: Nézd, apa! Meg is kóstolták már az ujjamról, el lehet képzelni, mi volt a reakciójuk! Mint a nagymamám. Apám mindig falra mászott tőle, élete végéig itta az Unicumot, de mindig megkérdezte: Te, Péter, mi tényleg ebből élünk?”
Visszatértés Magyarországra
A család Demján Sándor hívására tért aztán vissza Magyarországra 1988-ban. Az üzletember egy alkalommal a kanadai-magyar Munk Péterrel reggelizett az akkori Fórumban, és Demján kérdezte, hogy nem isznak-e egy Unicumot. „Munk Péter erre, mivel ismerte az apámat, azt felelte, nem iszik kommunista hamisítványt, inkább az eredetit, amit Olaszországban gyártanak. Így derült ki, hogy él még valaki a Zwack családból, aki továbbviszi a hagyományokat és az eredeti receptet őrzi. Apámat hamarosan telefonon hívta Demján, hogy jöjjön haza, lehet, hogy változni fognak a dolgok. Akkor még persze messze volt a visszavásárlás lehetősége.”
„Egy nap apám behívott az irodájába – emlékszik vissza Sándor -, és azt mondta, költözünk Magyarországra. Teljesen kiegyensúlyozott boldog tinédzser voltam, volt barátnőm, robogóm, érthető, hogy nem repestem a hírtől. Semmilyen tapasztalatom nem volt Budapesttel, és akkor még nem az a város volt, mint ma. Ráadásul az én apámnak az volt a filozófiája, hogy én úgy fogok integrálódni, ha tömegközlekedéssel járok, mint mindenki más. Mondta ő, aki élete végéig sofőrrel ment iskolába. Annyi kompromisszumot kötöttünk, hogy mivel nem beszéltem magyarul, olyan iskolát találunk, ahol van angol. Abban az időben indult Budapesten a magyar-angol nyelvű oktatás, így oda járhattam a Thököly úti Gimnáziumba. A gond az volt, hogy a szüleim a Hűvösvölgyben találtak házat. Szóval én onnan jártam be. Emlékszem, az iskola előtt állt egy munkásőr, Karcsi bácsi egy németjuhász kutyával, és aki késett, annak felírta a nevét egy könyvbe. Egyszer elkéstem, és úgy kiabált velem, nem is pontosan értettem, hogy mit, hogy attól kezdve inkább 6 órakor elindultam otthonról, hogy el ne késsek. Egy évig éltünk itt, amikor édesanyámmal mi visszamentünk Firenzébe, apám itt akart maradni, hogy megnézze, mi történik. Megértettük anyukámat, abban az időben nagyon nehéz volt egy külföldinek itt élnie. Apám halálig édesanyám ingázott.”
IGAZI CSAK EZ HASZNÁLHATÓ CSALÁDKÉP -2oo7marc.1-p4589mod
Végig a szamárlétrán
„Amikor látogatóba jöttem apámhoz, akkor már visszavásárolta a céget, és sokat beszélgettünk. Ezek a beszélgetések rávilágítottak, hogy ezt nekem tovább kell csinálnom. Pszichológus vagy diplomata akartam lenni, de végül itt kötöttem ki. Sose bántam meg. Pedig meg kellett felelnem édesapám feltételeinek. Azt mondta, aki ide akar jönni dolgozni, akármelyik gyereke, annak teljesítenie kell bizonyos feltételeket. Egyetemi végzettség, két külön, külső cégnél kell dolgozni, végig kell járni a szamárlétrát, itt kell élni Magyarországon, és a cégnél is különböző osztályokon kell dolgozni…”
Ízlés dolga
Ahogy a nyelvek terén, Sándor a világ konyháit tekintve is igen sokoldalú ízléssel bír. Imádja a paprikás csirkét, szerinte a legjobb dolog a világon, és a töltött káposztát is. Édesanyja angol származása ellenére nemzetközi konyhát vitt, amelynek a magyar ízek is részesei voltak: gulyásleves, rakott krumpli és a paprikás csirke. „Persze olyan tipikus toszkán ételek is kerültek a tányérunkra annak idején, mint a pacal vagy a bárányagy rántva. Én ezekből viszont soha nem ettem. Emlékszem, titokban elrejtettem a nadrágom zsebébe, anyám aztán mosáskor meglepve fedezete fel, miket dugdosok. De gyakran megfordultam osztálytársaknál is vacsorán, ahol különféle régiók olasz konyháival is megismerkedtem. Elsőgenerációs, délről migrált olaszok között éltünk, így volt szerencsém a Nápoly környéki vagy a szicíliai ízeket is megtapasztalni. Az olasz konyha nagyon változatos, nem áll meg a pastánál és a pizzánál. Egészen mást fogsz enni például az Alpok lábánál fekvő Bergamóban, mint Palermóban.”
A kulturális sokszínűség kéz a kézben jár a gasztronómiai kíváncsisággal. „Gyorsan és jó irányba változtak a dolgok, ma már Budapest a gasztronómia terén is európai nagyvárossá nőtte ki magát. Ma már több Michelin-csillagos éttermünk van, míg tíz éve a nagyobb éttermek is arra panaszkodtak, hogy nehéz jó minőségű alapanyagokat találni itthon, és külföldről kell hozni. Ma már helyben is megtalálni a minőséget. Nyilván Európa azon nagyvárosaival még nem tudtuk felvenni a versenyt, ahol számos többcsillagos étterem is van, de jó úton haladunk. Ma már nincs olyan konyha, ami ne lenne megtalálható Budapesten. Személy szerint nagy kedvencem a japán konyha, de találni jó thai és vietnami éttermet is, amelyeket én sokáig hiányoltam. Sőt nagy spanyol rajongó vagyok, és találtam pár nagyon jó helyet itthon is. A Bocuse D’or óriási dolog, nagyon jót fog tenni a magyar gasztronómiának. Megvertük a norvégokat és a svédeket, akik évek óta a topon vannak. Volt szerencsém ezekben az országokban igazán jó éttermekben járni, így még büszkébb vagyok a sikerre.”
Az étteremválasztás azért Sándornál inkább alkalom és hangulatfüggő. Párjával szeretnek különféle konyhaművészeteket kipróbálni, megismerni, kóstolni és újdonságokat ízlelni. De szeret saját maga is otthon főzni. Piacra jár, megnézi, mi a legszebb és vakon próbálkozik, vagy épp próbál reprodukálni egy receptet. „Ami a fiaim étkezési kultúráját illeti, sajnos nagyon elszúrtam. Nagyon válogatósak. Lehettem volna ebben következetesebb. Én lennék a legboldogabb, ha elmehetnénk négyesben szusit enni.”
A következő generáció
Sándor egyébként Unicum terén a klasszikusra esküszik. Étteremben mindig iszik egyet, de nem a vacsora előtt, inkább utána. Persze azzal is tisztában van, hogy a világ egyik legkedveltebb gyomorkeserűjének íze nem jön be mindenkinek. Azoknak ott a Next és a Szilva, amelyekre a környező országokban, Németországban és Olaszországban nagy a kereslet. Sándor azt is elárulta, hogy 2017-ben több újdonsággal rukkolnak elő, fiatalítanak, fejlődnek és haladnak tovább a megkezdett úton. Vajon a két legkisebb Zwack is ezt az utat választja majd?
„A nagyobbik fiam, Pedro művészlélek, filmezni szeretne, szerepelni, forgatni. Most úgy látszik, ebbe az irányba megy majd. Máté nyolc éves, még nem alakult ki nála egészen pontosan, hogy mi, vagy mi lesz az érdeklődési köre. Egyelőre még mindkét fiút más dolgok foglalkoztatják. Például a randizás…"
 
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram