Két fiatal lány, az egyik közgázon éppen diplomázik, vállalkozásfejlesztés szakon, és, hogy szenvedélyét is éltesse, beiratkozik egy gasztroképzésre. A másik már túl van három egyetem elvégzésén és pár dokumentumfilm elkészítésén, éppen nemzetközi jogból írja a doktori disszertációját. És, hogy teljes legyen az élete, a tudományos kutatómunka mellett beiratkozik egy gasztroképzésre.
A képzésen hetente egyszer látják egymást az emberek, beszélgetés nélküli találkozások ezek. Nem nagyon ismerkednek, de szemek villannak, láthatatlan szimpátiák kialakulnak. Aztán ennek is vége lesz, és akkor az egyik lány meghívja az egész társaságot vidékre, haza, hogy végre beszélgessenek is, kicsit megismerjék egymást, hogy kiderüljön, kikkel gondolkodnak ugyanúgy, vagy hasonlóan az ételről.
Kelet-Magyarországon ülnek sokan egy nagy asztal körül, kenyérlángost esznek, tejfölös a szájuk, halkan szól a zene, nevetnek, beszélgetnek, és kettejükben megszületik a gondolat: most, éppen akkor, annyira tökéletes minden, hogy ezt a pillanatot muszáj megismételni, ráadásul úgy, hogy minél többen részesülhessenek belőle. Azt a pillanatot, amiben benne van minden, ami fontos: evés, jóllakás, zene, család, együtt-levés.
fotó: Zsoldos Alexandra
A folytatás
Elmúlik a nyár, a két fiatal lány találkozik Budapesten, és elkezdenek beszélgetni. Fontos dolgokról, meghatározó élményekről, művészetről, zenéről, ételről. És kiderül, hogy tudnak együtt gondolkodni, vannak közös dolgaik. Úgy gondolják, hogy együtt kellene valamit csinálni, valami jót, aminek mások is örülnek. Az étel, az etetés, a jóllakatás hamar felmerül, mint lehetőség, arról álmodoznak, hogy egy olyan tér kellene, ahol minden jelen tud lenni, ami fontos az életükben. Az egyiknek friss élményei vannak Spanyolországról, az ottani tapasokról, a másik minden évben eltölt egy kis időt a második otthonának érzett Olaszországban. Elkezdenek játszani a gondolattal: mit lehet kezdeni a sajt, sonka, bor hármasával ma Magyarországon? Egyáltalán, milyen sajtok, sonkák, borok készülnek ma az országban? Ki ismeri őket, hol lehet megkóstolni? Hol vannak a gazdák, a termelők? Hogyan telik egy napjuk? Hol legel a juh, a kecske, mit eszik a mangalica?
Útközben
Bakancsot húznak, és elindulnak. Országot járni, hogy felkutassák, megismerjék a magyar sajtokat, sonkákat, borokat. Ahhoz, hogy megtalálják a legjobbakat, sokat kell érdeklődni, kutatni, beszélgetni. Ezt egyre inkább élvezik. Utaznak, térképet néznek, eltévednek, sok-sok gazdával találkoznak. Naponta többel. A gazdák eleinte bizalmatlanok: két fiatal lány, írtak ugyan egy hosszú levelet, de mégis, mit akarhatnak? Aztán elkezdenek beszélgetni, kivirulnak, megnyílnak. Jól esik nekik, hogy végre valaki kíváncsi rájuk, a munkájukra, az életükre. Jól esik nekik is mesélni. A lányok, Évi és Zsófi meg élvezik a helyzetet, megszeretik ezeket az embereket. A sajtokról, sonkákról, borokról nem is beszélve. Nagyon jókat esznek, tíz percnyi időből hosszú órák lesznek, és barátságok. Rengeteg tudással és élménnyel térnek vissza, boldogok, hogy az általuk készített ételekben nem csak az ország legjobb sajtjai és sonkái lesznek benne, hanem a gazdák meséi. „Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne hozzunk létre valami jót, és azt ne osszuk meg másokkal” - mondják.
fotó: Zsoldos Alexandra
A hely
Elkezdik keresni a helyet, Budapesten. Ahová el tudják hívni az embereket, és meg tudják mutatni, ők hogyan képzelik el a világot. Elképesztő sokat megnéznek. Köztük olyat, ami a fősodorban van, ahova biztosan beesnek a vendégek. De nem szeretik, úgy érzik, eltűnnének a sok másik között, nem tudnának kibontakozni, nem tűnne fel, hogy ők miben mások. Aztán találnak még egyet, Zsófi nem is akarja megnézni, Évi elmegy. És bár egy mellékutcában van, nagyon rossz állapotban, valami megfogja. Izgatottan hívja fel Zsófit, hogy ez a hely olyan, amit alakítani lehet, hagyja magát. „Nagyon kellett a fantázia, hogy belelássuk azt, ami ma a vendéget fogadja, de ez a negyvenkilenc és fél négyzetméter megszólított” – emlékeznek arra a pillanatra. – Azóta pedig ez jelenti a boldogságot számunkra.”
Az épületet Ybl Miklós tervezte, úgy érzik, ezt nem hagyhatják figyelmen kívül. Felkutatják, hogy az 1800-as évek végén milyen volt a irodalmi, zenei élet Európában, Budapesten. Olyan helyet akarnak, amely harmóniában tud lenni ezzel a klasszikus világgal, mégis modern, kortárs.
És elkezdik a felújítást, átalakítást. Nem könnyű. Jönnek a mesterek, férfiak, akiket két törékeny, elképzelésekkel teli lány fogad. Tudják, hová képzelik el a lámpát, hogyan rakják le a padlót, alakítsák ki a mellékhelyiséget, milyen legyen a konyha. A mesterek nehezen szelídülnek, de végül megtörténik a csoda. A hely pedig alakul, egyre barátságosabb lesz, és egyre inkább sugározza azt, amit a lányok elképzelnek. Egyszerű, letisztult, skandináv hatású, minimalista, intim tér, szürke, fehér, fekete kiegészítők és tárgyak és tűz. ”Fontos, hogy itt mindenből sugározzon, hogy mi a válaszunk a küszöbön kívüli, zűrös, rohanós, sűrű világra” – mondja Zsófi.
fotó: Zsoldos Alexandra
A tárgyak
„Számunkra a sajt, sonka, bor az időt, az elmúlást, az érlelődést szimbolizálja
– mondja Zsófi. – Ezek nehéz dolgok, kellett nagyon valami, ami dinamizmust hoz a történetünkbe, ami oldja ezt a feszültséget.” A lányok világába fontos helye van a kortársnak, a mainak, a művészetnek. A hazainak. Szeretik, ha a körülöttük levő világban harmónia van. A magyar sajt, sonka, bor méltó tálalásához magyar képzőművészekhez fordultak. Így jutottak el Lantos Judithoz, aki sok-sok átbeszélgetett óra után megtervezte Évi és Zsófi tányérjait, tálait, kiegészítőit. „Juditból rengeteg alázat áradt, az első percben világos volt, hogy az ő tányérjai rendkívüli finomsággal ágyaznak majd meg az ételeinknek. Hogy jelen vannak, de teljesen összhangban az ételekkel. Van személyiségük, de nem uralkodóak.” Azt kérték, hogy a tányérok ne legyenek tökéletesek, látszódjon Judit kezének a nyoma, az esetlegesség. Meséljenek ezek a tárgyak az alkotóról, az időről, az anyagról. A világról, amelyben immár összeszövődött az alkotó, Évi, Zsófi, a sajt, sonka, no és a vendég.
[tw-parallax image="https://diningguide.hu/wp-content/uploads/2015/11/kiSSBende_08_1.jpg" target="self" lightbox="no" ][/tw-parallax]
Judit kerámiáinak törékenységét Csernák Janka sajttáljai, kései és lámpái ellensúlyozzák. Az ő táljai betonból készültek, mintegy megakasztják az idő múlását, ezeket meg kell tapogatni, fel kell emelni, érezni kell a súlyukat, meg kell vizsgálni a formájukat. „Azt üzenik, hogy az itt és most-nak van a legnagyobb súlya az életünkben. Mindent addig kell megélni, odaadni és elfogadni, elmondani és meghallgatni, megérinteni és megízlelni, amíg lehet” – mondja Zsófi.
A név
Sokáig projektként emlegették maguk között is. Aztán megszületett bennük az igény, hogy most már legyen nevük is. Hosszú, ötleteléssel töltött órák és napok után Bende Zsófi játszani kezdett, leírta egymás mellé a saját nevüket: Kiss Bende. És meglátta egymás mellett a három betűt: SSB. Sajt, sonka, bor.
„Ott van, benne a nevünkben, a közepében, amióta megszülettünk hordozzuk magunkkal, s a találkozással nyer értelmet, ezt muszáj komolyan venni”
– mondja. Arról mesélnek, hogy bátorság kellett ahhoz, hogy nevüket is adják a helyhez, ettől sokkal személyesebb, közvetlenebb lett.
fotó: Zsoldos Alexandra
Kiss Évi és Zsófi azonban pont olyan helyet képzelt el, ahol a vendég tudja, hogy kihez érkezett, hogy mit eszik. Ahol érzi, hogy odafigyelnek rá, ahol az ételben benne van az elmúlt két év minden perce. Ahol a tányérról a törődéssel, odafigyeléssel elhelyezett ételek mellett történetek köszönnek vissza. Évi és Zsófi együtt akar lenni és enni a vendégekkel, figyelni akarnak rájuk. Szeretik az intim pillanatokat, megszerzésükért megtesznek mindent.
Ezért alakították ki a kis delikát részt is, hogy ha a vendég kíváncsi, megnézhesse, megvásárolhassa, tovább adhassa a jó ételt és érzést, amit a kiSSBendééknél kapott.
Az ételek
Az elmúlt két év alatt sokszor hiszik azt, hogy pár héten belül megnyitnak, ezért étlapot terveznek. Majd azt veszik észre, hogy mindez alatt az egész évi étlappal elkészültek. Nemcsak hideg sajt- és sonkatálakat készítenek, hanem komplex, meleg ételekbe varázsolják bele új, meglepő, izgalmas módon a hazai alapanyagokat, sajtot, mangalicát, s egyéb kiegészítőket, szigorúan a szezonalitás jegyében.
fotó: Zsoldos Alexandra
Hetente friss étlappal jelentkeznek, zenére, érzésekre, érzelmekre, irodalomra komponált vacsoraesteket szerveznek. Egy évre előre tudják, hogy mivel okoznak örömet a hozzájuk betérőknek. Meg azt is, hogy mivel teremtik meg a számukra oly kedves meghitt pillanatot abban az esetben, ha a kecskék megmakacsolták magukat, és nem adtak elegendő tejet, vagy ha a mangalicasonka nem érkezett meg időben. Kistermelőktől (többek mellett Lackó Róberttől, Fekete Zsókától, a Kaba Farmról, a sajtok az Őrségből, Mónosbélről érkeznek) szerzik be az alapanyagot, számolni kell a természet rendjével, ami nem állandó, viszont így minden alapanyagról el tudják mesélni, honnan jött, ki a gazdája, milyen mezőről, farmról, legelőről való, milyen íz, illat köszön vissza a falatokban.
Bár mindig hangsúlyozzák, hogy ők mindent együtt csinálnak, van, amit mégis inkább csak az egyik, vagy másik. Zsófi beszél, beszélget, Évi inkább főz. Az ő kezei érintkeznek az alapanyagokkal, a borosüveggel. Az ételeket ő varázsolja a tányérra, Zsófi az összhatás kedvéért csöppent még egy pici pitypangszirupot, vagy hanyag eleganciával rádob egy csipetnyi salátát. Évi pedig csendben megszólal, és kimondja azt, amit a vendég éppen nem tud megfogalmazni. Hogy az egyik sajt meglepő, a másik elegáns, a harmadikat meg egyszerűen szeretni kell.
fotó: Zsoldos Alexandra
Ehhez jönnek a borok, a természethű borok, amit szintén gondosan válogatnak, minden ételhez külön tételt ajánlanak, hogy az érzés jó, az élmény kerek legyen.
A nők
Adódik a kérdés, mennyire hangsúlyos a történetükben a nőiségük. Nem feministák, mondják, de szívesen mesélnek másoknak is, hogy mit jelent ma Magyarországon nőként vállalkozni. Hogyan fogadtassák el magukat a nők, ha szeretnék megvalósítani álmaikat.
[tw-parallax image="https://diningguide.hu/wp-content/uploads/2015/11/kiSSBende_12_1.jpg" target="self" lightbox="no" ][/tw-parallax]
„Nőként nagyon sok finomságot, lágyságot tudunk belevinni ebbe a meglehetősen maszkulin világba, amit a vendéglátás, gasztronómia jelent – vallja Zsófi. – Más a rezgése a helynek, ha nők csinálják, másként tekintünk az alapanyagokra, a vendégekre.”
Azt mondják, ha nők állnak össze, az más minőséget, hozzáállást, megközelítést jelent. „Nagy erők tudnak megmozdulni, amikor több nő hoz létre valamit, kellenek is a női projektek Magyarországon – mondja Zsófi. – Ezeknek más ízük van.” Úgy látják, társadalmilag is jó lenne, ha minél több nő tudná, merné megvalósítani az álmát, ha teret találnának kreatív energiáiknak. Sok nőnek csak egy kis lökésre lenne szüksége, hogy nekikezdjen a saját álma megvalósításának. Örülnének, ha ők ketten ebben a folyamatban is segíteni tudnának a maguk eszközeivel és a negyvenkilenc és fél négyzetméternyi boldogságukkal.