Hirdetés
Hirdetés

A kacsamáj terrine az idei év slágere — 7 gurmé karácsonyi csomag

SZERZŐ: diningguide
2020. december 10.
Sosem volt ilyen nagy a valászték karácsonyi csemegék terén, mint az idén. A kialakult helyzet miatt azok is beszállnak a tartósabb süteményes-hideg ízelítős ínyenc pakkok terjesztésébe, akik eddig nem biztos, hogy foglalkoztak ilyennel, vagy időt tudtak szakítani a hasonló projektekre. Összegyűjtöttünk néhány ígéretes dobozt, melyek ajándéknak és saját részre is szuperek.
Hirdetés

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezzel is segíthetjük a kedvenc éttermeinket, kávézóinkat, deliikátjainkat, ez is egy alternatívája annak, amit év közben, ideális körülmények között kaphatunk tőlük élményként és szolgáltatásként. Idén karácsonykor sok beszélgetésben, akár vállalati szintű kommunikációban is előkerül, hogy kiemelt fontosságú a kisebb-családi, vagy nagyobb, de sok munkahelyet teremtő cégek, alkotóközösségek támogatása. A jótétemény pedig jelen esetben adok-kapok, win-win helyzet.

Mi rendelünk és jóllakunk, az éttermek pedig akár 2-3 doboz árával is hozzá tudnak tenni a kötelező havi kiadásaikhoz.

Cikkünket tájékoztató jelleggel írtuk, a dobozokat nem próbáltuk ki, így nincs tapasztalatunk róluk, és az ár-érték arányt illetően sem tudunk nyilatkozni. A nívós szolgáltatók említése viszont most is szívügyünk.

Lássuk, pontosan milyen csomagok közül válogathatunk, a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálóként. A felsoroltakon kívül még nagyon sok étterem, cukrászat, delikát készül ünnepi pakkokkal.

Borkonyha

Sárközi Ákosék kétvéle méretben készítenek ajándékcsomagokat. Mindegyikbe kerül kacsamáj terrine, erdélyi zakuszka, mangalica rilette, szárított tojás mini reszelővel, bonbon, a ház kovászos kenyere és házi tojáslikőr. A nagy doboz a harapnivalókon és a krémlikőrön felül egy üveg ünnepi bort is rejt. A Borkonyha karácsonyi dobozainak tartalma a kacsamáj riletten kívül bontatlanul 1 hónapig eláll.

További információk

Árak: 16 900 forint, 24 900 forint

 

Costes Downtown

Két személyre küldik karácsonyi ajándékkosarukat, amibe házi kenyér és pogácsa, vaj, kocsonya, kacsamáj terrine, almachutney, házi briós, portugál halleves, konfitált kacsacomb, párolt káposzta, burgonyakrokett, gesztenyés bejgli, karácsonyi fatörzstorta, aranygaluska vaníliasodóval, mézeskalács, hókifli, csokoládés kandírozott narancshéj és forralt bor került. Egy vacsorát, valamint a fa alatti nassolást is magába foglalja a csomag. 

További információ

Árak: 38 900 forint

Fotó: Costes Downtown

 

KIOSK

Karácsonyi menüsort, és egyenként rendelhető fogásokat is készítenek a KIOSK-ban, de háromféle boxot is összeállítottak. A legkisebb doboz kacsa rilettet, cékla hummuszt, ratatouille-t, kovászos hajdinakenyeret, gyömbéres gyümölcskenyeret és mákos bejglit tartalmaz, míg a legnagyobb a fent említetteken felül gyömbéres narancslekvárt, hideg, zsírjában csomagolt libamájat, brióst, hókiflit, tojáslikőrt és egy palack vörösbort is. 

További információ

Árak: 8500 forint, 13 500 forint, 18 500 forint

Fotó: Kiosk

Essência Restaurant 

A portugál-magyar étterem két csomagot állított össze az ünnepekre: egy magyaros, egy portugál ihletésűt. Izgalmasabb például a mediterrán box: tradicionális királytorta, paradicsom chutney, sütőtök lekvár, egy palack portugál vörösbor. A prémium válogatás annyit tesz, hogy további gurmé tételeket és konyhai kiegészítőket (például a ház különleges Distintus olívaolaja, logózott kötény…) lehet hozzáadni a csomaghoz. Az Essência dobozainak legfontosabb eleme, hogy egy 20% kedvezményre jogosító kártyát is tartalmaznak, amit újranyitáskor lehet majd felhasználni náluk. 

További információ

Árak: 25 900 forinttól

SALT Budapest

A SALT deli szolgáltatása tavasszal és most is megy, de külön a karácsonyi időszakra is készültek, ünnepi válogatással. Diós-berkenyés bejgli, mákos-szilvalekváros bejgli, egy üveg szilvalekvár, kacsamáj pástétom homoktövis szósszal és egy házi szagos mügés tojáslikőr kerül a szemrevaló dobozba. 

További információ

Árak: 16 500 forint

Pancs Termelői piac és bolt

Remek lett a Pancs Gasztroplacc webshopja, meg is ragadták az alkalmat, hogy az általuk összeállított ünnepi kosarakat népszerűsítsék. Termelői szörpöket, lekvárokat, chutney-kat, zöldségkrémeket válogattak össze kávékkal, ecetekkel, csokoládékkal. Persze saját, személyre szabott csomagokat is össze lehet pakolni.

További információ

Árak: 8980 forinttól

Olimpia Vendéglő

Mi is írtunk róla, hogy az Olimpia "kifőzdévé" lényegült, a törzsvendégek visszatapsolták őket az életbe, mert nem szívesen maradnak ízletes ebédeik nélkül. Sosem áll meg a munka a VII. kerületi étterem konyháján, sőt a karácsonyi csomagokra is gondjuk van. Összeállításuk tartalma halászléből, töltött káposztából, kocsonyából, ponty rilette-ből, házi kenyerükből, mákos bejgliből, zserbóból és üveg ünnepi aszúból áll.

További információ

Árak: 20 990 forint

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram