Hirdetés
Hirdetés

"A hazai vendéglátók tartalékai minimálisak" – Csapody Balázst kérdeztük

2020. március 16.
Ma fél 12-es bejelentés, miszerint az éttermek és kávézók a továbbiakban csak szűkített nyitvatartással működhetnek, legkésőbb 15 órakor be kell zárniuk. A szórakozóhelyeknek teljesen fel kell függeszteniük a működésüket. Ma, azaz 16-a, hétfő éjféltől a résztvevők számától függetlenül minden nyilvános rendezvényt betiltanak. Felkerestük a hazai vendéglátószakma prominens szereplőit, elsőként Csapody Balázs nyilatkozott.
Hirdetés

Csapody Balázs azon túl, hogy az ország egyik legismertebb vidéki étterme, a Kistücsök Vendéglő tulajdonosa, a hazai gasztronómiai élet egyik szervezője, motorja, több más tisztsége mellett a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke. Őt kérdeztük.

Mindenki számára világos már, hogy a jelen helyzetnek olyan gazdasági kihatásai lesznek, amelyek egyelőre beláthatatlanok. Kezdetben a turizmus visszaesése vonta magával a vendéglátás érintett részeit is. A negatív értelemben vett átfordulás pedig az elmúlt hét második felére tehető, amikor is már országosan érezhető volt mindaz a szignifikáns visszaesés, ami egészen eddig kifejezetten a külföldiek által nagy számban látogatott vendéglátóhelyekre volt igaz.

Hirdetés

Csapody Balázs megkeresésünkre, miszerint hogyan látja a mostanra kialakult helyzetet, az egész szektorra kiterjedően nyilatkozott, nem "csak" étteremtulajdonosként. Mindez néhány órával azután történt, hogy az akadémia elnökeként hivatalosan is nyilatkozatot tett a kérdésben.

Kérdésünkre válaszolva rávilágított arra, hogy

a turizmus-vendéglátásban az elmúlt években olyan intenzív beruházások, fejlesztések kezdődtek meg, ami miatt általános eladósodottság jellemzi a szektort. Sajnos kijelenthető, hogy hazánkban e terület szereplőinek pénzügyi tartalékai minimálisak,

így most az ő feladatuk egyrészről felmérni a vendéglátóhelyeket érintő károk mértékét, és a várható további gazdasági, pénzügyi,  emberi erőforrásokat érintő kihatásokat. Másrészről pedig mindezt közvetíteni az állami szervek felé, hiszen turizmus-vendéglátás szektor kiemelten érintett a recesszióban.

Elmondta, hogy
ma már világos: kormányzati mentő intézkedések nélkül a piac nagyobb része nem képes túlélni a várható válságot.
A hétvégén az akadémia benyújtotta a kormánynak a helyzetjelentést, valamint az arra vonatkozó javaslataikat, amely a munkahelyek megőrzésére és a gazdasági egységek fennmaradásához szükséges.
"Amennyiben a piaci szereplők többsége nem vészeli át a válságot, úgy a szektor GDP termelőképessége évekre visszaesik, a munkahelyek száma nem tér vissza a korábbihoz és ezeknek a kormányzati terhe sokkal több lesz mint a mostani hathatós célzott kárenyhítés." Csapody Balázs azzal zárta gondolatait, hogy "a válságból való kilábalás után megsokszorozott erővel és lendülettel, lehetőség szerint az eddigi munkatársakkal szeretnénk folytatni a munkát a vendéglátásban."
Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram