Hirdetés
Hirdetés

A gyöngyösi Portéka haladó, hedonista szemléletet hoz a városba

SZERZŐ: diningguide
2020. október 19.
Gyöngyösön jártunk a megújult Bori Mami Étteremmel szemben nyílt Portékában, ami delikát, kávézó és borbár is egyben. Sándor Béla, az egyik tulajdonos vezetett körbe minket.
Hirdetés

Nyár elején mi is hírt adtunk róla, hogy megújult a Bori Mami, illetve a Belváros téren megnyitották a Portéka névre hallgató kávézó-reggeliző-delikát-borbár hibridet, ahová immár áthelyezték az étterem reggelijeit és ahová be lehet ugrani egy croissantért, házi szörpért, izgalmasabb borért az esti baráti összejövetelhez. Most végre beugrottunk a gyöngyösi Portékába, ahol egy Gianni Frasi kávé mellett beszélgettünk és fel is mértük, hogy miket találunk a polcokon.

Reggeli a Potékában Fotó: Portéka

Hiába egységben gondolkodunk, egyértelműen két etapra lehet bontani az ízléses, takaros helyet: a kuckózós "bortékán" át vezet az út a csemegék és a pult felé. A kialakítás abszolút kortárs, mustárszín bársonyos székek, fa felületek, edison égők és kisebb méretű asztalok fogadnak. Ha máshonnan nem, Olaszországból ismerhetjük, hogy ezeken az asztalokon kényelmesen megfér egymás mellett a reggeli mokkás pohár, a focaccia/cornetto, ha lemegy a nap, akkor pedig a bor/prosecco is.

Fotó: Portéka

Mindkét hangulatra felkészültek a Portékában, reggel 09:00-22:00-ig főzik a Gianni Frasi csúcskávét és poharazzák a válogatott borokat, pezsgőket, champagne-okat. Sándor Béla, a hely egyik tulajdonosa még a világjárvány közepén sem szeretne leállni a fejlesztésekkel.

Croissant a Portékában Fotó: Bori Mami

"Tartja a mondás, hogy „ami nem fejlődik, az pusztul”.  Most kell igazán a lendület, és az elhivatottság, amikor a feltételek abszolút nem adottak, tehát folyamatos tervezésekben vagyunk. Régi álmunk vált valóra ezzel a kávézóval, a következő tervek közt pedig egy kávépörkölő üzem szerepel, de ez még a jövő zenéje." — mondja rendíthetetlenül. 

Portéka Fotó: Portéka

Ennyire ne szaladjunk előre, inkább csak pár lépéssel, a delikátüzletig, ami egy kicsit rusztikusabb hangulatú, fa polcainak, a gyönyörű Berkel szeletelőnek köszönhetően. A kávéillat egyből a pulthoz vezet, de érdemes időzni a polcoknál is. Mogyorókrémtől haladunk a Maldon són át egészen a hidegen sajtolt olajakig. Prémium halkonzervek, olívabogyók, ajvár, pesztó, szárított paradicsom és olasz kézműves száraztészták sorakoznak egymás mellett. Csupa olyan terméket látni a polcokon, ami jól jöhet egy otthoni reggelihez, ebédhez is. A borok terén pedig helyben fogyasztható palackokól, poharazott tételekről és elviteles árakról mesél az itallap. Bőven találni magyar (azon belül is helyi) portékákat is, de egyelőre sok a magas minőségű, de import termék. Béla viszont mindent megtesz, hogy ezek a közeljövőben legalább egálban legyenek:

"Több kistermelővel is kapcsolatban vagyunk, mi több, a zászlónkra is tűztük, hogy felkaroljuk őket. Nagyon szeretném, ha még több termelővel dolgozhatnánk együtt, partneri viszonyban, de sajnos kénytelen vagyok végig nézni, ahogy egyre inkább megfogyatkoznak a környéken. Az aktuális gazdasági helyzetben sokan nem tudnak talpon maradni, az őstermelőknek, a családi vállalkozásoknak most igazán nehéz az érvényesülés. Hisszük, hogy össze kell tartani, segíteni kell egymást."

Fotó: Portéka

A világ egyik legelismertebb kávéja gőzölög előttünk és ha megéheznénk, kellemes olasz mortadellát hajtogatnak, vagy lágy mogyorókrémet kennek a friss croissant-ba. De vajon kiknek szól ez az igényes találkozóhely?

"A Portékát a gyöngyösieknek és a környéknek csináltuk. Napközben kávézni, este egy jót borozni. Nekem mindig nagyon érzékeny kérdés, hogy mit szól a város, a helyiek és bízunk benne, hogy hamar megszeretik. A törzsvendégeink, vagy a belföldi gasztroturisták már most szívesen kávéznak itt, vagy válogatnak a borok közül." — adta válaszul a Bori Mami és immár a Portéka egyik első embere. 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram