A nyitókép Kovács Tamás fotója.
2020 új nagy mondása volt, hogy „semmi nem lesz már úgy, mint régen", azaz itt a new normal. Azon kívül, hogy egy brutális közhely lett ez a megállapítás, mit mond számodra?
Schiffer Miklós: Erről nagyon sokat beszélnek és írnak, de ezt pontosan eltalálni sem nem tudja. Szerintem ez az állítás Covid nélkül is igaz. A világ folyamatosan változik, a mi korunkban pedig ez őrületesen felgyorsult már 2020 előtt is. Balzac már az 1800-as évek első felében azt mondta, hogy aki nem tartja a lépést az eseményekkel a korral , az lemarad a lényegről. Ez most egy divatos megnyilvánulás, miközben legbelül mindenki azt szeretné, hogy úgy menjenek tovább a dolgok, ahogyan a Covid előtt, és térjünk vissza a „normális és megszokott – korábbi - életünkhöz".
Mit gondolsz, a Covid-időszak hosszú távon is megváltoztathatja a közösségi létünket? Neked személyesen is nagyot fordulhatott a világ, hiszen igen aktív társasági életet élsz.
Nagyot fordult persze, de nem élem meg tragikusan. Az ember a társasági élet 30 százalékát élvezi, a 70 százalékát meg elviseli. Most ez a 70 százalék sincsen, aminek megvannak az előnyei. És félreértés ne essék, mások természetesen velem vannak úgy, hogy az ő 70 százalékukba esem. Érdekes szituációkat eredményez a Covid. Van olyan társasági esemény, amit az elmúlt években már rettentően untam, na hát most már nagyon hiányzik. Mégiscsak jó lett volna, ha történik valami. Emberek vagyunk, így vagyunk összerakva.
Az persze valóban nem normális, hogy ma annyi lehetőségünk nincs, hogy egy kávét megigyunk valakivel. Mit tud tenni ma, ha egy debreceni és egy szegedi ember Budapesten találkozni akar? Vagy beülnek egymás mellé egy autóba, vagy beülnek egy plázába egy padra, vagy sétálnak egy parkban. Megszűntek a közösségi terek, de ezek előbb vagy utóbb – most már vélhetően előbb – visszatérnek az életünkbe. Új közösségi szabályokkal persze. Éppen a múltkor néztünk egy filmet, amiben egy diszkójelenet volt. Az emberek összezsúfolva izzadtak, táncoltak, az egésznek volt egy fülledt hangulata. Megjegyzem, hogy éppen ezt személy szerint soha nem hiányoltam, de ha csak ezt a jelenetet nézzük, ez valószínűleg nem fog visszatérni. Jó ideig legalábbis biztosan nem. Most mindenkiben nagyobb a félsz, maszkban pedig nem lehet vadul táncolni.
Egy olyan stílusérzékeny ember számára, mint te, mennyire elviselhető vagy éppen elviselhetetlen a maszkviselés?
Tavaly kétszer is voltunk Olaszországban, ahol akkor az volt a szabály, hogy a teraszon ülhettél maszk nélkül, de amikor bementél az étterembe, fel kellett venned a maszkot. Ez nem csak egy látszólagos előírás volt, be is tartották a vendégek, és nekem őszintén szólva ezzel semmi gondom nem volt, nem éltem meg a szabadságom megsértésének. Mindezt ha egy ázsiai embernek mondod el, nem is fogja érteni a problémát, hiszen egy ottani metropoliszban régóta teljesen elfogadott a maszkhasználat. Egy japán ember kultúrájában alapvető, hogy ha ő meg van fázva, akkor maszkot vesz fel, ha utcára megy, mert felelősen gondolkodik másokról. De nem kell ehhez Japánig menni, nálunk is régi tudás, hogy náthás betegen nem fertőzünk meg másokat. A Covid ennek egy verziója. Egy nagyon kemény és veszélyes verziója, de nem gondolom, hogy ezekkel a szabályokkal ne lehetne együtt élni. Nyilván nem komfortos, negyed óra hordás után már megérzi az ember a maszkot, de valamit valamiért.
Tárgyalásokon szoktam kérni, hogy egy pillanatra húzzuk le a maszkot, hogy egyáltalán megpillanthassuk egymás arcát, hiszen öt perc múlva a folyosón nem biztos, hogy már köszönnék neki, mert fel sem ismerem.
Már jó ideje írsz és beszélsz az elegancia definíciójának változásáról, a régi stílussztenderdek fellazulásáról. Ezt a folyamatot felgyorsítja a Covid?
Ezt a folyamatot a ruhaipar már jó ideje jelzi, ehhez nem kellett Covid. A járvány ebben olyan szerepet játszik, mint amikor a tolókocsit lelökik a szikla széléről. A formalitás felbomlása már régóta tartó folyamat, az pedig költői kérdés, hogy mióta nem tudnak megtartani társas eseményeket, ugyan hogyan lehetséges eladni estélyi ruhát? Ki gondolja manapság azt, hogy egy új alkalmi ruha, cipő vagy ékszer nélkül nem élet az élet? De lépjünk hátrébb egyet. Én személy szerint sajnálom, hogy most ezek az alkalmak elmaradnak, de sok-sok ember életében vajmi kevés változás történt, mert eddig sem élt különösebb társasági életet.
Sürgetőnek tartod már a vendéglátóhelyek újranyitását?
A vendéglátással az a baj, hogy egy nem lehet éttermet kicsit vagy nagyon kinyitni, ezért én meg tudom érteni, hogy a járvány ezen szakaszában félnek újra megnyitni a helyeket. A pesszimista jóslatok szerint Budapest vendéglátóhelyeinek 60 százaléka nem fog tudni újranyitni, de az optimistábbak szerint is lemorzsolódik a 40 százalékuk. Hozzá kell tennem, hogy én atekintetben sem tartom magam tipikus magyar embernek, hogy én speciel nem értek mindenhez, ezért nem is gondolom tisztemnek megítélni az újranyitás időpontját.
Abban azonban biztos vagyok, hogy mivel az emberek az elmúlt egy év alatt sokkal többet főztek, jobban képbe is kerültek, hogy mi mennyibe kerül vagy milyen elkészítési időt és nem utolsósorban munkát igényel.
Szerinted tehát ez visszavethet az étteremlátogatási kedvtől?
Azt gondolom, hogy a nyitások után először mindenki özönlik majd a helyekre, hiszen jelenleg egy üdítőt sem lehet meginni úgy, hogy leüljünk valahova, és kiszolgáljanak. Hosszú távon viszont más szempontok is bejöhetnek, hiszen sokan otthonosabbak lettek a karanténidőszak alatt a konyhában. Az éttermeknek így még többet, még inkább élményt kell nyújtaniuk, érdekesebbnek, vonzóbbnak lenniük. Annak már alapnak kell lennie, hogy finom legyen a rántott hús egy helyen. De ez önmagában már rég nem elég. Élményért, hangulatért, egy miliőért megyünk. Olaszországban is ezt élem meg mindig.
Ott van tíz étterem a tengerparton, mind a tíznek van terasza, mégis van kettő, ahová többször visszatérünk. Ahol a tányér spagettin túl úgy terítenek, olyanok a pincérek, az odafigyelés, a mozdulatok... A vendéglátás egy esszenciális élmény.
Valamit pedig ne felejtsünk el, és ezt sok nyilatkozatból, elemzésből hiányolom. Ez a pénz. Maradt-e az elmúlt egy év után az embereknek tömegével elég pénze arra, hogy azt szórakozásra, éttermekre költsék? Nem az I., II., V., XI. és XII. kerület frekventált részein lakók határozzák meg a piacot. Biztos vagyok benne, hogy azok a helyek azonnal visszatérnek a vérkeringésbe, ahová járni sikk, és kvázi illik megfordulni ott. A kérdés az, hogy az a mellékutcában lévő étterem, ahol egyébként remek a konyha, de nem felkapott és nincs olyan társadalmi státusza, vajon hogyan fog túlélni.
Mit gondolsz, tovább erodálja a hagyományos elegáns öltözködést a Covid? Sokan már egy éve home office-ban dolgoznak.
A casual is valahol olyan, mint a Covid. Folyamatosan mutálódik, és lassan már rá sem lehet ismerni. A klasszikus casual alatt mondjuk inget-pulóvert, chino nadrágot, vászoncipőt értettünk, nőknél egy inget, farmert, sarut. Ez képviselt egyfajta stílusbeli fellazulást. Ezután jött a smart casual, ami már egy kevert új stílus. A fast fashion üzletpolitikáját a korábbi években átvették a nagy márkák, ami szerintem hiba volt. Egy dizájnernek más a dolga a piacon, mint egy olcsó márkának. Nem kell minden héten új kollekció, viszont ami van, annak kidolgozásában és üzenetében is magas szintűnek kell lennie.
A Covid mindenképpen felerősíti az utcai divat – a mindennapi öltözködés – sporttal való kapcsolódását is, de ebben sincsen tulajdonképpen semmi új. Anno így került be a divatba a golfruházat, a lovagló-, illetve a lovaspólós ruházat is. Ma mi az aktuális sport? A futás, a fitnesz.
Ennek megfelelően a futóöltözet, a tréningnadrág és a puha sportcipő kerül be az öltözködésbe plusz elemként. A '30-as években a fehér pantalló volt a meglepő, ami a teniszből érkezett. Ugyanez történik most is, csak máshonnan kapcsolódik be. Most tréningnadrágból van 2000 eurós verzió nagy divatházaktól is, zsinóros derékkal, sneakerrel és felül akár inggel, nyakkendővel és puha kidolgozású zakóval. Ez ma már megfér együtt.
És te hogyan ítéled meg ezt a folyamatot? Nehezen képzellek el téged zsinóros melegítőben, nyakkendővel.
Én nem viselem nyakkendővel, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogadom el. Ez egy természetes folyamat. Ne feledjük el, hogy a saját korában Mozart szórakoztató zenét írt, Bach pedig templomi misékre komponált. Ma őket mi komolyzene címmel áhítattal hallgatjuk koncerttermekben, jóllehet egyikük sem olyan célból írta ezeket a darabokat, ahogyan azt a mai kor embere élvezi. Pontosan így változik az öltözködés is.
A divat tökéletesen visszatükrözi a társadalom lelki állapotát, ami ma könnyed, laza és mindenhol a kényelmet keresi.
Annyira, hogy a hagyományosan laza casual stílusnak már gyakran emlegetjük a formal casual, azaz alkalmi, ünnepélyes laza öltözet verzióját is.
A világ vezető divatházai pedig már egy ideje Ázsiára céloznak, ezerszer fontosabb nekik a távol-keleti piac, akik hordják is ezeket a darabokat. És míg sok elegáns európai azt mondja, hogy őt ne öltöztessék bohócnak, valójában óriási erre a kereslet.
A legutóbbi könyved, a Színes könyv – nőknek és férfiaknak egy különleges dupla kötet, a könyv mindkét oldalán el lehet kezdeni az olvasását. Az első karanténidőszak alatt írtad meg, tehát ha jól gondolom, nem a Covid szülte. Mi ihlette?
A színek használata egy nagyon izgalmas téma, a magyar pedig egy szürkén öltözködő nemzet. Szakítani akartam a klasszikus színtannal, és nem is akarom megmondani senkinek, hogy neked jól áll a rózsaszín, és messzire kerüld a püspöklilát. A könyv fő üzenete, hogy bátrabban viseljük a színeket, és ehhez nem kell papagájnak lenni.
A színes öltözködésről igazából nem a te stílusod jut eszembe.
Nekem megvan a saját stílusom. A kékre és a fehérre alapoz, mégis színes, és díszzsebkendőben egyébként én is hordok bátrabb verziókat. Egy pillanatig nem szeretném magamat hozzá hasonlítani, de
hadd hivatkozzam Giorgio Armanira, aki nagyon színes kollekciókat is tervez a hagyományos Armani – non colors kollekciók mellett, de egész életében sötétkéket hordott.
Én nemmondom, hogy hordjál élénk színeket akkor is, ha az nem a tied. Azt mondom, hogy ismerd meg a lehetőségeket, légy befogadó, és esetleg próbálj meg olyat is, amit korábban sosem gondoltál volna – azaz légy bátrabb és kreatívabb. Ahhoz, hogy te hitelesen adjál egy tanácsot, nem szükséges az, hogy te is pontosan azt az utat járd. A könyvem egy ötlettár, hogy merjünk kreatívabbak lenni az öltözködésünkben.
Egy olyan év után, ami mögöttünk áll, miről fog szólni a most íródó új könyed?
Az új könyvemmel a klasszikus, stílusfeldolgozó munkák után egy sokkal nehezebb, de feszítően aktuális témához, az úgynevezett új stílushoz kívánok nyúlni. Ez a kor, a mai mindennapjaink öltözködése, amiben jelen van a sport, a casual és a jól bevált klasszikus is. Egy kék öltönyt fehér inggel és fekete lábbelivel is lehet rosszul illeszteni. Egy ikonikus bőrdzseki kombinálása zsineges nadrággal, fehér sneakers lábbelivel és duplamandzsettás puplin inggel már sokkal több részletkérdés tisztázását követeli meg.
Nagy munka, sok időt vesz igénybe a rákészülés, de hiszem, hogy egy olyan könyv fog megszületni, amely sokaknak segít majd a tájékozódásban.
Olvassa el korábbi interjúnkat is!
Dining Guide