Hirdetés
Hirdetés

A Déryné és a SALT étterem két fotója viszi ezt a hetet

SZERZŐ: DiningGuide
2019. november 1.
Két parádés kép a hétről egy-egy hazai étteremtől.
Hirdetés

A Tetris Challenge-kihívásba egymás után szállnak be a civil tízezrek után iskolák, kórházak, tűzoltók is – és persze a vendéglátóhelyek közül is sokan veszik a lapot, és kiterülnek a földre teljes felszereltségükkel. Itthon közel sem terjed futótűzként az éttermesek körében a kihívás, de akadnak "versenyzők", például a Robinson Étterem (kép), a gyulai Hungest Hotel Erkel (kép) vagy a Dérynét is kihívó balatonfüredi Karolina Kávéház és Koktélbár (kép).

De míg világszerte a legtöbb étterem szakácskabátos séfekkel szerepel a Tetris-fotókon, körbebástyázva magukat serpenyőkkel, fazekakkal, szűrőkkel, habüstökkel, a budapesti Déryné Bisztró egy annyira hangulatos és egyedi, családias hangulatú képpel jelentezett be, hogy muszáj megmutatnunk. A képen Kovács Kristóf tulajdonos, Pergel József házigazda, Mándy Attila séfük és mindnyájuk (két- és négylábú) családtagjai is szerepelnek egy igazán őszire hangolt képen.

@Déryné Facebook

Nem is fűznénk hozzá sok mindent, talán csak annyit, hogy nem, nem ez az utolsó vacsora a SALT-ban. Sőt. Mindenesetre mesteri ez a spontán beállás.

Fotó: Mester Miklós @SALT Facebook

Ismerkedjen meg a nemrég megnyitott SALT étterem világával!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram