A Cipriani Birodalom – Bellini, carpaccio és tízezer líra története

Sprezzatura

Aki sokat utazik a nagyvilágban, szeret jókat enni és inni és otthonosan mozog a luxushotelek lakosztályaiban, az minden bizonnyal hallotta már a Cipriani nevet. A név puszta említése hűs koktélok, jólöltözött nagyvilági figurák, időtlen olasz elegancia képét idézi fel. A valóságban egy döbbenetesen sikeres családi vállalkozásról van szó, mely évtizedekkel ezelőtt Velencéből indult el világhódító útjára és most, majdnem egy évszázaddal a kezdetek után kijelenthetjük, hogy igazi sikertörténet lett. A Cipriani családon kívül kevesen tettek többet az olasz konyha külföldi megítélésének átalakításáért és az európai időtlen luxus exportálásáért. És közben, szinte mellékesen olyan halhatatlan alkotások is kötődnek ehhez a névhez, mint a carpaccio vagy a Bellini.

A velencei bárból induló történet pedig a mai napig tart, virágzik, fejlődik. Ahhoz azonban, hogy megérthessük mi áll e példátlan olasz siker mögött, meg kell vizsgálnunk az alkohollal, irodalommal, izgalommal és nagylelkűségből fakadó bátor húzásokkal átszőtt történetét.

Egy bostoni Velencében

Ahogyan a legtöbb jó sztori, a Cipriani dinasztia története is egy bárban kezdődött. Egészen pontosan a velencei Hotel Europa bárjában, ahova valamikor az 1920-as évek végén betért egy Harry Pickering nevű ifjú bostoni. Az amerikai fiatalember kalandos úton érkezett Európába. Bostoni mindennapjait többnyire az amerikai felső tízezerhez tartozó családjával különböző partikon és fogadásokon töltötte, amiket az ifjú Harry saját bevallása szerint halálosan unt. Megpróbálta hát a körülményekhez képest jól érezni magát, és az unalmas társalgást itallal fűszerezte.

A recept ideig-óráig működött, aztán túlságosan jól bevált. A Pickering család ifjú tagjának italozásból fakadó zabolátlan viselkedése egyre kínosabbá vált a család és az őket meghívó társaságok számára is. Úgy döntöttek, hogy Harry Pickeringet néhány évre Európába küldik, hogy kissé lecsillapodjék. A száműzetés helyszínéül Velencét jelölték ki, ahova Harry Pickering az őt felügyelő nagynénjével és annak pekingi palotakutyájával együtt érkezett meg, és a kényszerű elvonókúra megkezdődött.

Az őrizet azonban vagy lazult, vagy már a kezdetek óta nem volt elég szigorú, így Harry Pickering hamarosan felfedezőútra indult. A sors pedig úgy hozta, hogy léptei a Hotel Europa bárjába és a bárpultban álló csapos, Giuseppe Cipriani elé vezettek.

Tízezer líra

A két fiatalember Pickering első italrendelése után szóba elegyedett és Harry hamarosan Giuseppe törzsvendége lett, sőt, barátja is. A napok beszélgetéssel és italozással teltek, ám egyszer csak Harry Pickering, akihez addig órát lehetett volna igazítani, nem jelent meg többet a bárban. Giuseppe barátja keresésére indult és meg is találta őt. Harry Pickering pedig magyarázatot adott eltűnésére.

Kiderült, hogy családja tudomást szerzett róla, hogy velencei száműzetésében sem hagyott fel az italozással, és megvontak tőle mindennemű anyagi támogatást. Harry Pickering le volt égve. Guiseppe Cipriani valódi nagyvonalúságról téve tanúbizonyságot előhúzta megtakarított pénzét, és a tízezer lírát (ami nagyjából ötszáz dollárnak felelt meg) barátja kezébe nyomta, hogy az majd alkalomadtán visszaadja. Harry Pickering hálásan megköszönte, majd eltűnt a velencei éjszakában.

A Cipriani család történetének egyik legelső kockázatos manővere volt ez, amikor Giuseppe néhány hét ismeretség után egy szinte vadidegen férfinak adta minden vagyonát, de mint ahogy a későbbiekben sokszor, a kockázat ebben az esetben is kifizetődőnek bizonyult.

Egy visszatérő vendég

Két év telt el. Giuseppe továbbra is a Hotel Europa bárjában dolgozott. Egyik nap kinyílt az ajtó, és Harry Picering lépett be rajta. A családi legendárium szerint rendelt egy italt, majd megköszönte barátja segítségét, és az egykor kölcsönkapott tízezer líra helyett ötvenezer lírát nyújtott át.

Majd kisvártatva érkezett a meglepetés is, Harry még negyvenezerrel megtoldotta az összeget. Megköszönte a türelmet és biztosította Ciprianit, hogy az összeg most már bizonyosan elég lesz arra, hogy a csapos megvalósíthassa élete álmát és saját bárt nyisson.

Harry's Bar

Cipriani így tett és 1931 május 13-án a velencei Harry’s Bar megnyitotta kapuit. A bár bombasiker lett. Hírneve hamarosan elterjedt a világutazó társaságok között, és a Harry’s hamarosan uralkodók, írók, arisztokraták és művészek megkerülhetetlen találkozóhelye lett. Ezerkilencszázharmincötben állítólag öt (!) koronás fő ült egyyetlen ebédlőasztal körül a Harry’s Bar legkirályibb étkezése körül. A Harry’s olyan íróknak volt a törzshelye, mint Ernest Hemingway vagy Truman Capote, de Frank Lloyd Wright, Joe di Maggio és Peggy Guggenheim is megfordultak itt az évek során.

Reneszánsz festők és koktélok

De nem csak nagy nevek, jól hangzó történetek, hanem legalább két ikonikus találmány is fűződik Harry bárjához és Giuseppe Cipriani nevéhez. A hely egyik gyakori vendége volt Amalia Nani Mocenigo grófnő is. Egyik nap elpanaszolta a tulajdonosnak, hogy orvosi utasításra drasztikusan változtatnia kell az étrendjén és húst kizárólag nyers formában fogyaszthat.

Giuseppe Cipriani, a tökéletes házigazda nem habozott a tökéletes megoldással és hamarosan a grófnő elé tett egy tányér hajszálvékonyra szeletelt, olívaolajjal, citromlével, sóval, parmezánnal és borssal megfűszerezett marhahúst. A Harry’s Barban, Velencében a grófnő igényeit kielégítendő megszületett a carpaccio. A nevet Cipriani Vittorio Carpaccio velencei, a quattrocento idején alkotó festőművésztől kölcsönözte, aki mélyvörös árnyalatairól volt híres.

Carpacciót pedig (a festőművészt, és nem az előételt) egy bizonyos Giovanni Bellini tanította meg festeni. Bellini egyik festményén egy rózsaszínű tógába öltözött szent látható. Giuseppe Ciprianinak azonnal ez a festmény jutott eszébe, amikor megpillantotta legújabb italkreációjának a színét. Proseccót kevert fehér húsú őszibarackból készült pürével és néhány csepp eperlével, és máris készen állt a Harry’s eredetileg csak nyári szezonra szánt frissítő italkülönlegessége.

A név pedig ebben az esetben is egy reneszánsz festőtől érkezett, a Bellini koktél és a carpaccio pedig elindult, hogy a Harry’s Bar-ból eljusson a világ minden konyhájába.

Harry Pickering barátja nem csak jó csapos volt. A Harry’s Bar megnyitásával egy legendás intézmény, egy ikonikus előétel, egy nagyszerű koktél is született, valamint egy vendéglátóbirodalom alapjait is lerakták.

Az első lépés - Hotel Cipriani

A Harry’s azonnali sikere és egyre növekvő híre vonzotta a vendégeket. A tulajdonosok tudták, hogy hamarosan bővíteni kell a vállalkozást, hiszen nem tudták fogadni az érdeklődők egyre nagyobb áradatát.

Giuseppe tudta, hogy lépnie kell, ha lépést akar tartani, és arról álmodott, hogy a csatorna túloldalán lévő kis magánszigeten egy szállodát hoz létre.

A sziget történetesen Rupert Guinness brit arisztokrata tulajdonában volt, aki nyaralót építtetett rajta. Amikor meghallotta, hogy Cipriani szállodának szeretné használni, megkereste őt és üzletet kötöttek. Akárcsak a Harry's esetében, a Cipriani Hotel is azonnali siker lett a jet- set életforma művelőinek körében.

A szálloda hosszú éveken át fogadta a vendégeket, majd a család úgy döntött, eladja. Jelenleg az LVMH csoporthoz tartozik, és továbbra is várja a vendégeket. A Harry’s és a Hotel Cipriani pedig megadták Giuseppének a kellő segítséget ahhoz, hogy vállalkozása tovább fejlődhessen és a Cipriani név elinduljon világkörüli útjára.

A második lépés - New York

Az Egyesült Államokban, a neves brit szállodaigazgató, Lord Charles Forte szerette volna megszerezni a manhattani Central Park sarkán található Sherry Netherland Hotel üzemeltetési jogát. Hogy meggyőzze a tulajdonosokat, ő a megfelelő ember a sikerre, egy tervet eszelt ki. Elhatározta, hogy New Yorkba hozza a velencei bombasikert és a szálloda meglévő, küszködő étterme helyett megnyitja Harry bárját a Nagy Almában is.

A Ciprianiékkal és a szálloda tulajdonosaival folytatott hosszas tárgyalás után sikerült is megegyezni, a Cipriani brand pedig megérkezett Amerikába.

Arrigo (Giuseppe fia, aki a bár után a Harry név olasz megfelelőjét kapta) és az ő fia, ifjabb Giuseppe  New York Citybe indultak, hogy tovább kovácsolják családjuk szerencséjét.

Ahogy Forte várta, az új étterem elsöprő sikert aratott, és az 1980-as évek közepén New Yorkot is meghódította.

A sikeres helyfoglalás nehezen elérhető státuszszimbólum lett a vendégek között pedig, ahogyan Velencében is, egyre másra tűntek fel a híres arcok. Robert de Nirótól és Calvin Kleintől John F. Kennedy Jr.-ig és Diane von Furstenbergig számos ismert név megfordult itt.

New York, második aranykor

Arrigo daliás fia, Giuseppe immár a New York-i elit társadalom tagjának számított, elhatározta, hogy meghódítja a város többi részét is. Nekiállt, hogy városszerte új helyeket nyisson, és munkájának köszönhetően először egy SoHo-ban található pólóbolt alakult át a sikkes eleganciát árasztó Cipriani Downtown nyitotta meg kapuit, majd hamarosan a Wall Street-i Cipriani Club 55 kapuja előtt vágták át a szalagot.

Minden jel azt mutatta, hogy a Cipriani család nem tud hibázni és amihez nyúlnak, az arannyá változik. Az éttermek mindig tele voltak, a helyek felkapottnak és népszerűnek számítottak, és a Cipriani-életérzés meghódította a keleti partot. A háttérben azonban gyülekezni kezdtek a viharfelhők.

Önkéntes száműzetés

A Rockefeller Centerben található Rainbow Room bővítésénél és az 57-es mólóra tervezett Leonardo Témapark tervezésénél aztán kitört a botrány. Hosszú, szövevényes és sötéten összegabalyodó ügy volt ez, melybe a Cipriani család azért keveredett, mert egyes New York-i körök nem nézhették tétlenül a család mérhetetlen terjeszkedését. Szó volt sötét szakszervezeti ügyekről, állítólag előkerültek vélt, de mindenesetre nagy hírverést kapó, maffiához vezető szálak is, mindenesetre a Cipriani család a kilencvenes évekre belátta, hogy amerikai terjeszkedését egy időre fel kell függesztenie.

Vannak, akik egy ilyen vereség után feladják, összegyűjtik sebesültjeiket, mentik, ami menthető és meghúzódnak csendesen. Ezekből az emberekből aztán nem is lesz globális szállodaláncokat üzemeltető családfő. Ifjabb Giuseppe Cipriani egy időre elhagyta az Államokat, ám semmiképpen nem tervezett visszavonulni. New York úgyis szűknek bizonyult a terveihez.

Harmadik lépés - a nagyvilág

Az önkéntes száműzetésben töltött időszak alatt a világ minden táján üzleteket kötött. London, Abu Dhabi, Moszkva, Monte Carlo, Hongkong, Ibiza, Mexikóváros, Rijád és Dubai felé vette az irányt és egy sor olyan éttermet nyitott meg, ahol a híres Cipriani logó, a stilizált Bellini koktélt készítő alak ugyanolyan fényesen ragyogott, mint annak idején Velencében és új rajongókat vonzott a világ minden tájáról.

A Cipriani által kínált életérzésre az egész világ vevő volt, így ifjabb Giuseppe életében is eljött a pillanat, amikor, mint annak idején nagyapja, úgy döntött, ideje a szállodanyitásnak.

A nyugati parton, Beverly Hillsben nyílt meg az első, a Mr C Hotel, ezt pedig számos Miami-ben, Punta del Estében megnyíló rezidencia követte. Ifjabb Giuseppe nagyapjához hasonlóan tehetséges hoteltulajdonos volt.

Végül visszatért New Yorkba, ahol kubai stílusú klubja, a Socialista legalább olyan népszerű ma is, mint az első New York-i éttermük volt negyven évvel ezelőtt.

A jövő

A Cipriani család összes étterméből, bárjából, klubjából, szállodájából továbbra is sugárzik a sprezzatura. Olyan hanyagul elegáns magabiztosság ez, mely időtlen, és biztosak lehetünk benne, hogy a családot vezető jelenlegi negyedik generáció mindent meg fog tenni azért, hogy a világ legtávolabbi sarkába is eljuttassa ezt az életérzést, melynek szépen lassan igazi nagyköveteivé váltak.

Ha az út során a világ nem csak szállodákkal és bárokkal, hanem egy új Bellinivel, vagy carpaccióval is gazdagabb lesz, az pedig már csak a hab egy igencsak pompás olasz tortán.

Forrásaink voltak:

1 2 3

Tovább olvasok: