Liguria tengerpartján a meseszép városok látványa sem tudta eltéríteni Aprajevet. A viharos tenger sem állta útját, hogy végigkóstolja a vidék ínyencségeit.
Lerici látkép harangtoronnyal
Lericibe érve kissé elbizonytalanodik ez emberfia, mert autóval nem könnyű eligazodni, még navigációval sem, de végül is út nyílik a város felett karéjba rendeződő hegyoldalba, amelyen megközelíthető a Doria Hotel. Annak is a legfelső erkélyes szobáját foglaljuk el, így a teljes Lerici öböl nyújtózik kéjesen előttünk.
A szoba aprócska, az erkéllyel szinte egyméretű, ami pontosan jelzi a fontossági sorrendet, a szoba éjszakai tartózkodásra alkalmas, de a többi időt a szobán kívül kell tölteni. Mondjuk egy bőséges reggeli a teraszon indításképpen, szemben a félóránkénti harangszó forrásával, a kecses harangtoronnyal, majd meredek lépcsőkön leereszkedve a kikötőbe, a nyugodt víztükrön korcsolyázó napsugarak játékát figyelni, nem mellékesen friss acciughet kóstolni. Helyben is volnánk, hiába a bőséges reggeli, ha közben az idő is észrevétlen múlik, delet harangoznak, vagy pontosabban fél delet, amit a vastag, egész órát jelző kondulás utáni vékonyabb csilingelés jelez.
Ideje indulni, még az olajos-citromos, tenger-sós szardínia ízzel a szájban felszállni az éppen trombitáló hajóra, a fedélzeten hátunkat a korlátnak vetve az égbolton hirtelen zord felhőket kergető szélbe tartani borotválatlan arcunkat: irány Porto Venere.
A korcsolyázó napsugarak után kékes szürkeség, a kékek-zöldek minden lehetséges, néhol halovány lilába forduló változatai, tarajos hullámok, didergő angolok, csapkodó albatroszok, büszke meredek parton, magányos, dacos épület, út nem vezet oda, gyanakodva, hüledezve kémlelik a hajó utasai, miként kerülhetett oda. A hajó orra belecsapódik egy széles, kövér hullámba, részben kettészeli, másrészben vele emelkedik, ekkor villan egy pillanatra a meredek hegybe faragott ösvény, ami kiutat kínál a magányos épületből. Aztán a horizonton közeledő kikötő, enyhet adó öblével, az éles szürkeségben világító színes parti házaival: Porto Venere.
Porto Venere
Hamarosan továbbállunk, de először is minden kikötőben kipróbáljuk a Ligur- tenger legváltozatosabb adományát a szerdellát, nyersen, marinálva, fűszerezve, mindig egy kicsit másképp ízesítve. Porto Venere egyébként az előjáték az igazi Cinque Terre falvaihoz képest, de „acciughe” vonatkozásában teljes értékű.
Riomaggiore
Rio Maggiore az első Cinque Terre állomás, a tenger haragos, de itt-ott mintha a nap sugara is megcsillanna a tarajos hullámokon. Meredek lépcsősoron kaptatunk felfelé, hogy erőfeszítéseink jutalmául elénk tárulhasson a dülöngélő színes ceruzákhoz hasonló, egymáshoz tapasztott épületek látványa.
Riomaggiore, La Lanterna étterem
Nem részletezem a falu kulturális értékeit, azokról számosan jelentek meg már tudósítások, mi, ahogy ígértem a szardella felhozatalt vizsgáljuk, ennek megfelelően a La Lanterna étterembe indulunk sietve, ahol mértékadó híresztelések szerint a legjobb acciughet lehet kapni, de, ha már ott vagyunk, akkor a vongole spagettit is kipróbáljuk. Kint ülünk a teraszon, ahonnan szép kilátás nyílik a tenger felé, a belső helységben kizárólag japánok étkeznek, amit jó jelnek veszek, mert ők igen csak járatosak a nyers halak világában. Mi sem csalódunk, egyrészt szardellánk friss, illatos, olvadós, tengersós, gyümölcsös-borsos ízekkel vetekedő olajos, helyi vastaghéjú citromos költemény.
Riomaggiore, La Lanterna étterem
Cikkünk jövő héten folytatódik!