Hirdetés

A bombázó külső szerethető konyhát takar: TG Italiano

SZERZŐ: DiningGuide
2019. november 6.
Nemcsak a bájos, kockásterítős vendéglők lehetnek szerethetők, főleg, ha a pesti belváros közepén járunk. Itt azokat is bírjuk, akik eszméletlen dögösek, ahol nem kizárólag a konyha, hanem a feeling a lényeg, és kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha Milánóban vagy New Yorkban ülnénk be egy menő étterembe. Ha pedig egy ilyen hely majdnem húsz éve sikeres nálunk, azt bizony sokan szeretik. Például a TG Italiano-t a Zrínyi utca sarkán.
Hirdetés

Nyilván könnyű azt mondani, hogy ez a lokáció a turistáknak és a turistákról szól, de amikor Sztanó Tamás (Tom) és Lefkovics György (George) megnyitotta a hatalmas méretekkel rendelkező üzletet, még messze nem volt ennyire népszerű a környék. Mégis, a Tom George szinte azonnal sikeres lett, a hírnevet a Visegrádi utcai Leroy is megalapozta, de ez az étterem stílusában igazi mérföldkőnek számított a kétezres évek elején. F. Kovács Attila olyan belsőépítészeti megoldásokat teremtett a tágas térbe, ami tényleg egyedülállónak számított, s üzletemberek, médiasztárok, politikusok, brókerek és feltörekvő irodisták egyaránt vágytak arra, hogy itt mutassák meg magukat.

TG Italiano Facebook

Persze nemcsak ők, hanem mindenki, aki kereste az akkoriban még jóval szerényebb gasztronómiai izgalmakat Budapesten. A TG konyhája azért volt érdekes, mert a világ felé nyitott, ehettünk itt sushit, argentin bélszínt, thai és indiai fogásokat, csupa olyasmit, ami egzotikusnak tűnt a „gasztroforradalom” és a megújított, kortárs magyar konyha előtti időben. Aztán ráérezve a trendekre, 2009-ben változtattak a koncepción, és elindultak egy tematikusabb irányba, az olasz vonalat választva. Persze ettől ugyanúgy megmaradt a kozmopolita hangulat, nem az autentikus nápolyi trattoriákat akarták megidézni, hanem egy izgalmas környezetbe hozni azokat az ételeket, amiket az egész világ szeret. Azóta TG Italiano a név, Bara Ákos pedig még ütősebbre dizájnolta a teret úgy, hogy most, tíz évvel később is igazán lenyűgöző az enteriőr. 

www.tomgeorge.hu

De nem csupán esztétikai okokból lelkesedhetünk a TG iránt, hanem mert azt kapjuk, amit egy ilyen helyen olasz konyha címszó alatt várunk. Fehérboros kagylót, burratát, tésztákat, fritto mistót, és fatüzeléses kemencében sült pizzákat. Nem arra számítunk, hogy azonnal a Ligur-tenger partján érezzük magunkat, hanem hogy jó alapanyagokból, tisztességesen elkészítve tálalják nekünk az ismert, mondhatni házias, kedvelt olasz ételeinket.

TG Italiano Facebook

A séfajánlat szofisztikáltabb, itt megtalálható a cotoletta alla milanese, vagyis a csontos borjúkaraj milánói módra, van ördöghal szicíliai stílusban, paccheri tészta vénuszkagylóval, és nem árt tudni, hogy a friss halak a velencei halpiacról érkeznek az étterembe. Persze vannak olyan fogások is, amikkel biztosra mennek, mint például a Cézár-saláta, a grillezett csirkemell vagy a serpenyőben sült lazac steak, de bármit is kérünk, az rendben van, ahogy a napi ebédajánlat is nagyon korrekt ár-érték tekintetében. 

TG Italiano Facebook

Egy ekkora kapacitású étterem nem működhetne profi csapat nélkül, és a TG ebben is ügyes. Nem a séfek személyére épít a hely, de attól még kell kreativitás és rutin egy ekkora házhoz, a konyha magabiztosan dolgozik, nincsenek minőségbeli kilengések. A felszolgálók és az italokkal foglalkozó szakemberek képzettek, kedvesek, figyelemre méltó az olasz borválaszték, s a koktéllista is terjedelmes. Olyan a TG stílusa, ahová bármelyik napszakba jó megérkezni, a szépen eltelik az esténk a bárpult mellett, de ebédidőben is élmény a téliesített teraszon üldögélni. 

TG Italiano Facebook

És persze amióta sétáló lett az utca, hömpölyögnek errefelé a városba látogatók, s nem is posztolhatna jobb helyen – a bejárattól alig pár méterre - a sisakos, pufók rendőr, akivel szinte kötelező szelfizni. A TG pedig a méretes, téliesített verandájával, a nem hétköznapi enteriőrjével és az olasz stílusú konyhájával tényleg turistamágnes. És szerencse, hogy az, mert itt nagy eséllyel nem fognak csalódni, nem lesznek átverve, és olyan élményt kapnak, amit ígér a hely.

www.tomgeorge.hu

S bár az elmúlt évtizedben látványos átalakuláson ment át a hazai gasztronómia, a TG továbbra is megőrizte törzsvendégeit a magyarok körében. Talán pont azért, mert nem akarnak többnek látszani, nem kalandoznak el a fine dining világába, tökéletesen beérik azzal, ha a vendég egyszerűen csak jól érzi magát egy színvonalas helyen. És lássuk be, tényleg nem mindig azért járunk étterembe, hogy a kulináris élvezetektől borzongjunk.

TG Italiano Facebook

Sokszor szeretünk klassz környezetben csupán pizzát enni, vagy salátát, jóféle tésztákat, és ha egy tökösebb húsételre vágyunk, a TG-ben az omaha rostélyostól a T-bone steaken át a báránybordáig van miből választani. Szóval érdemes félretenni az előítéleteket és a sznobradart, mert igazán remekül érezhetjük magunkat ott is, ahol a turisták, a city öltönyösei vagy egy-egy celeb. De bármikor is érkezünk, feltöltődés sodródni kicsit a Zrínyi utcán, és a bazilika, a neobarokk épületek és a vibráló hangulat egy-egy pillanatra Olaszországot idézi. És ki ne akarna ilyenkor minimum egy margheritát?

TG Italiano Facebook
Közönségkedvenc ételek: steakek, pizzák

Árak: tészták-rizottók 2100-5800 Ft, főételek: 4500-6500 Ft, faszénen készült ételek: 3900 Ft-tól, köretek-saláták: 950-1900 Ft, pizzák: 2300-3900 Ft, desszertek: 1500-1750 Ft

TG Italiano

Cím: Budapest 1051, Október 6. u. 8.
Nyitvatartás: H-V 12:00-00:00
Az étterem weboldala
Az étterem Facebook-oldala

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram