Hirdetés
Hirdetés

A Bocuse d'Or világdöntőjére kivételesen nem januárban kerül sor

SZERZŐ: DiningGuide
2020. szeptember 22.
A SIRHA nemzetközi szakkiállítás és vásár szervezőinek tegnapi bejelentése nyomán módosul a Bocuse d'Or világverseny időpontja, hónapokkal később rendezik meg a járványhelyzet miatt.
Hirdetés

Kevesebb, mint egy hónap van hátra az európai fordulóig. Tallinnban a Veres István séf és Molnár Bence commis (segítő) által vezetett négyfős csapat mérkőzik meg a kontinens többi országának szakácsaival, a csapat coach-a pedig Volenter István séf.

Először Nagy-Britannia, majd Belgium és Horvátország lépett ki a versenyből, majd a járvány szeptemberi erősödésével sokakban felmerült a kétség, hogy megrendezik-e egyáltalán az október közepére halasztott európai selejtezőt. Jelen állás szerint nincs akadálya a Bocuse d'Or Europe lezajlásának az észt fővárosban, ugyanakkor rendhagyó módon közönség nélkül zajlik le a megmérettetés.

Volenter István coach

A világdöntőre a hagyományoknak megfelelően 2021 januárjában került volna sor Lyonban, a világversenyek állandó helyszínén. A GL Events láthatóan igyekszik biztosra menni, és május végére halasztotta a SIRHA nemzetközi szakkiállítást, melynek keretében kerül sor a Bocuse d'Or utolsó fordulójára is. Számítani lehetett rá, hogy év elején, az (általános) influenza-időszakban kockázatosnak ítélték a nemzetközi verseny megszervezését, ezért egy biztonságosabbnak tekinthető időpontra rakták át, május utolsó és június első napjaira.

A GL Events a SIRHA kiállításokon és a Bocuse d'Oron kívül a Pastry World Cup, az Omnivore és a SIRHA Green szervezője is. A következő Cukrász Világbajnokságra is május-júniusi új időpontban kerül sor.

Bocuse d'Or 2021 világdöntő

Új időpont: 2021. május 29-június 2.
Helyszín: Eurexpo, Lyon, Franciaország

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram