Mesélnél a ralihoz kapcsolódó pályafutásodról?
A benzingőz gyerekkorom óta kísér. Lényegében hamarabb kezdtem el autóversenyezni, minthogy jogosítványom lett volna. Az egész életemet végigkísérték az autók. Egészen fiatalon a ralival próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy jobban illik hozzám a csapat vezetése és a háttér menedzsment. Az élet úgy hozta, hogy a Palik László által fémjelzett csapatot vezettem, közel húsz éven át jártuk a Maraton Terep Ralit, aminek része a Dakar is. 2002-2015-ig határozta meg az életemet a Dakar, szerencsésnek tartom magam, amiért a mai napig az összes magyar top eredmény a mi csapatunkhoz kötődik. A valaha volt legjobb Dakaros eredmény Magyarország számára egy 2009-es kategória győzelem volt, ami szintén a társaimhoz és hozzám kapcsolódik. Egy nagyon sikeres életszakaszt zártam le 2015-ben.
Mi hozta a változást, és mi terelt a gasztronómia felé?
Nagy elfoglaltságot jelentett ez a szakma, és választanom kellett e között, illetve a család és a vállalkozás között. A vállalkozásaimnak egy része már korábban is működött, ezek szintén a járműiparhoz kötődnek – autó restaurálással, speciális autók építésével, átépítésével foglalkozom. Számomra nagyon fontos volt, hogy ezen a területen is európai színvonalat tudjunk nyújtani, a küldetésemnek érzem azt, hogy magyarként fel tudjak olyan teljesítményt mutatni, ami nem csak mérhető nemzetközi szinten, hanem eredményes is.
A sok utazás révén, ami fiatal korom óta a hobbim is, számos ország gasztronómiájával találkoztam. Nagyon vágytam azokra a helyekre, ahova az ember csak úgy beül reggelizni, megiszik egy kávét, vagy elfogyaszt egy könnyű ebédet. Szeretem a klasszikus értelemben vett bisztrókat, amikből bár van néhány itthon, Franciaországhoz, vagy más európai országokhoz képest azért le vagyunk maradva.
Az eredeti bisztró filozófia mentén akartam nyitni egy saját helyet, nem a fővárosban, hanem a kisvárosban, Dabason, ahol élek. Ez egy nehezített pálya volt, hiszen vidéken jóval összetettebb megfelelni a közönségnek, és minden tekintetben a tökéletességre kell törekedni ahhoz, hogy az ember megállja a helyét. Nem elég a közepes. Ez számomra egy erős párhuzam mind a nemzetközi autóversenyzéssel, mind a restaurálással – a tökéletességre törekszem, ennek mentén élem az életemet, és csinálom az összes munkámat.
A tökéletességre való törekvés mellett melyek azok az elvek, értékek, tapasztalatok, amikben hasonlóságot látsz a két terület között? Vezetőként mennyire látsz egyezéseket a versenyzés, illetve a gasztronómia világa között?
Abszolút van átfedés, nem is kevés. Én alapvetően a csapatban hiszek, az autóversenyzés mellett a gasztronómia is egy olyan terület, ahol ez elengedhetetlen, és egyébként az autórestaurálás is. Egyik sem egy ‘one man show’. Vezetőként nagy a felelősséged abban, hogy milyenné formálsz egy csapatot magad körül, mennyire vagy jelen, mennyire vagy kompromisszumkész, hogyan látod meg, illetve meglátod-e egy-egy emberben a lehetőséget. Az autóversenyzésben anno több olyan versenyszerelő csapattársam volt, aki velem járt először külföldön, nagyon messziről indultunk együtt, de mindannyian fanatikusan és lelkesen. Hatalmas utat jártunk be együtt, minden nemzetközi elismerés a közös fejlődés eredménye volt.
Foglalkozol még autókkal bármilyen formában?
Abszolút, két lábon élek, a restaurálás továbbra is fontos része az életemnek. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan dolgokkal foglalkozhatok, amiket szeretek.
Tavaly egy nagyon komoly motoros túrát tettél Afrikában – ez milyen élmény volt?
Bevallom, nagyon szeretem a kihívásokat, folyton hajt a kalandvágy, unatkozni sosem szerettem. Az az út egy hónapig tartott 9000 kilométeren át. A bevezető promóciója volt egyébként egy új általunk importált márkának.
Mennyire vagy magadra utalva egy ilyen út során?
Ketten mentünk, és ilyenkor az ember teljesen magára van utalva. Ez nem egy olyan terep, ami pici városi robogónak való, de pont az volt a célunk, hogy demonstráljuk a termék megbízhatóságát. Egy ilyen út során az embernek különösen körültekintőnek kell lennie, bementünk Afrika mélyére, ott pedig észnél kell lenni. Elég jól megismertem Afrikát az elmúlt harminc év alatt, úgyhogy azért természetesen nem vakon vágtunk neki a nagyvilágnak, sok kapcsolatom és jó helyismeretem van. Egyébként a Dakar ralihoz képest egy ilyen út kvázi nyaralás.
Versenyzőként milyen tapasztalat volt anno a rali, és mik azok a gondolatok és tanulságok, amiket magaddal hoztál a vendéglátásba?
Nagyon meghatározó. Hamar rájössz arra, hogy ha megvan benned az akarás, elképesztő módon ki tudod tolni az emberi határokat. Rengeteg mindenre megtanít a Dakar, például arra, hogy nem mindig akkor vagy sikeres, amikor azt hiszed magadról, hogy az vagy. Sokan hiszik azt az életük során, hogy egy adott pillanatban a csúcson vannak, azonban ez mindig relatív. Amikor az ember fenn áll a csúcson, és már csak az utolsó három méter van előtte, bár látja, hogy meddig kell elmennie és hogy mindjárt vége az útnak, gyakran nem tudja, hogy valószínűleg a legnehezebb szakasz következik. Ezt a mindennapokba és a vendéglátásba nagyon könnyű átültetni.
A másik hasonlóság a pontosság és a tervezés: ha milliméter pontosan eltervezünk mindent és így is működtetjük, akkor nagyon sok mindent el lehet érni, ehhez viszont komoly elszántságra van szükség.
Szerinted a vendéglátásban miben mérhető a siker?
Szeretem a századfordulós budapesti kávéházak hangulatát, amikor az ember bejön, lerakja a kabátját a fogasra, elfoglalja a megszokott helyét, otthon érzi magát. Ezt az érzést szeretném a Dabas Deliben is visszaadni. A sikert abban lehet mérni, hogy visszatér-e a vendég, hogy sikerül-e megteremtenünk számára egy olyan barátságos, intim, feszengés mentes hangulatot, amiben jól érzi magát. Számomra a vendéglátás az emberi kapcsolatokról is szól, mert végső soron nem csak egy miliő miatt térünk vissza egy adott helyre, hanem azokért is, akik az élményt nyújtják a számunkra.
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.