A 24 perc alatt kinyitott 2000 üveg sör és a 67.5% alkoholfokú bestia igaz története

SZERZŐ: diningguide
2021. július 18.
a Sörsztorik rovat
támogatója a
Előző részünkben néhány sörös állítást, kérdést, tévhitet tettünk tisztába, most pedig kifejezetten a legekre koncentrálunk, hiszen kedvenc alkoholos italunk nagy múltjának, jelenkori népszerűségének és kultúrájának köszönhetően megannyi meghökkentő adattal szolgál.
Hirdetés
A legerősebb sör

67.5 % AVB. Igen, tényleg ez a világ legerősebb sörének az alkoholfoka. A Brewmeister Snake Venom (kígyóméreg) aludni küldi a füstös whiskyket, a nagypapa “ilyetmégnemittál” pálinkáját is. Ez a valódi fenevad füstölt tőzegmaláta hozzáadásával készül, brutális AVB-jét pedig a főzet fermentáció alatti többször fagyasztásának segítségével érik el. A skót sörfőzde itala évek óta tartja a rekordot, és hiába nagyon technikásan készített sör, mégsincs sok rajongója. Tipikusan az az ital, amiről menő elmondani, hogy kóstoltuk, és itt meg is állhat a történet. Ez a 67.5% tényleg durva, de a hype-ot megcsinálta magának, ahol lehet kapni, sokszor hamar véget is ér a készlet. Egy palack körülbelül 40 fontba kerül. A Brewmeister tényleg nem szerénykedik, a következő nagyágyúja az Armageddon, ami “csupán” 65 fokos.

A legtöbb sört fogyasztó nemzet

A csehek 26 éve vezetik ezt a listát, senki sem taszította le őket a trónról. Az aktuális, 2019-es adatok szerint 188,6 liter az egy főre eső éves sörfogyasztásuk.

A legrégebbi sör

Nem mondunk nagyot azzal, hogy a sörgyártás szinte egyidős az emberiséggel. Egy 7000 éves edény igazolt sörmaradványokkal a mai Szudán területéről került elő. Ha a legrégebbi főzdét keressük, akkor Németországban kell kutatni, jelesen Weihenstephanban és Kelheim városokban. Az előbbi, ami az azonos, Weihenstephan néven fut, és az első írásos emléke 1040-ből származik, míg az utóbbi apátsági sörfőzde, a Weltenburg 1050-es alapítású lehet. Beleborzongunk a ténytől, hogy csaknem ezer éve készülnek az italok ezekben a német főzdékben.

A leggyorsabb sörnyitás

Furcsaságokból nincs hiány: 2014-ben egy francia barmanager, François Monin 24 perc alatt 2000 üveg sört bontott ki. Szerencsére az eseményről videót is rögzítettek.

A legkeserűbb sör

Amennyiben a lekeserűbb sört keressük, tisztában kell lennünk az IBU rövidítés jelentésével. International Bitterness Unit, vagyis a keserűség mutatója, hogy mennyire komlózott sörről beszélünk. Ez a lista 0-100-ig terjed. Míg például egy Stella Artois 24 IBU értékkel bír, addig a szintén belga De Dochter sörfőzde Extase névre keresztelt IPA-ja 110 IBU-s. Az amerikai Dogfish Head főzde Hoo Lawd söre 658-ra lett kalibrálva komlósság szerint, de vannak olyan extrém tételek, amik teoretikusan akár 1000-es IBU számmal lettek ellátva. Ilyen például a Carbon Smith Brewing F*cks Up Your Sh*t IPA-ja.

A Sörsztorik rovatunk állandó szakmai tanácsadója Németh Gábor “Grabovszky” beertender:

"A sör keserű ízét a komlóból kioldódó alfasav adja. Ha szigorúan vesszük, a sörfőzés (tehát a tartósan 100 celsius fok fölötti forralás) tradicionálisan 60 percet vesz igénybe. Ezt nevezzük komló forralásnak és erre úgynevezett keserű komlót használunk. Az aromakomlókat, melyeknek alacsonyabb az alfasav tartalma, esetenként a forralás végén csupán 5-15 percig forraljuk, vagy ha a forralással végeztünk, akkor  adjuk a sörléhez. Ilyenkor a komlóban lévő aromákat, tehát ízanyagokat hívjuk életre és a keserű íz csupán másodlagos. Ezt követően hidegen is fűszerezhetjük komlóval a sörünket amely esetben az alfasav beoldódás a nullához közelít, ellenben a gazdag íz anyag hozzáadódással."

A leggyorsabban elfogyasztott liter

Ezt a rekordot 1977 óta nem sikerült megdönteni (szó szerint). Steven Petrosino ekkor 1,3 másodperc alatt pusztított el egy liter sört. Petrosino rekordját eddig senki sem űberelte.

A legdrágább sör

A skót Brewdog igencsak szélsőséges dizájnnal ellátott The End of History (Belgian Blond Ale) limitált kiadású söre mellett (765 dollár/üveg) szintén egy kisszériás, már nem kapható sör veri a világ kínálatát, ami az árakat illeti. 2019-ben a The Lost Abbey Cable Car Kriek-nél
nem volt drágább sör, és a 2011-ben megjelent főzetet összesen három helyen árulták, a ritkaság utolsó üvege pedig 923 dollárért kelt el egy aukción.

A legtöbb egyidőben, egy ember által felszolgált söröskorsó

Az 1810-tól létező müncheni Oktoberfest a sörivók ünnepe, ahol az evés és ivás mellett persze a különböző sörös kihívásokra is jut idő. Így történt meg 2013-ban, hogy a bajor származású Oliver Strümpfl egyszerre 27 liter sörrel egyensúlyozott, 40 méteres távolságon.

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram