Mindig van abban valami nagyon dögös, amikor egy bizonyos gasztronómiai kultúrájú országban egy bizonyos másik gasztronómiai kultúrából érkező személy halmoz sikert sikerre. Ezalatt nem arra gondolunk, amikor a hazájukban befutott sztárséfek építenek étterembirodalmat Amerikától Európán át Ázsiáig, hanem az olyan sztorikra, mint amilyen a Párizsban csillagot szerzett, libanoni születésű Alan Geaamé is, akinek megható elemektől sem mentes történetét tavaly megírtuk. A hivatalos papírok, pénz és nyelvtudás nélkül a francia fővárosba érkezett séf kezdetben az utcán hajtotta álomra a fejét, és ezek álmok két évtized múltán egy Michelin-csillagos étterem élére juttatták.
Amikor először hallottam a "bécsi kétcsillagos görög séfről", azonnal egy Ausztriában új hazát kereső, népes görög família kalandos történetét vizionáltam a Michelin Guide által kiosztott két csillag mögé. Konstantin Filippou esetében nincs szó efféle filmvászonra kívánkozó kerettörténetről, habár a 33 évesen már saját bécsi fine dining étteremmel eldicsekedhetett séf sztorija sem kevéssé motiváló.
Filippounak az édesapja volt görög, az édesanyja osztrák. Apját korán, 13 éves korában elveszítette, 15 éves kora óta pedig gyakorlatilag folyamatosan a konyhán találjuk az eltökélt fiatalembert.
Gyakornokéveit Salzburg tartomány jobb vidéki éttermei után a híres-neves Steireckben folytatta, és hogy teljes legyen a multikulti összkép, dolgozott Londonban Gordon Ramsay egyik éttermében, Michel Roux Jr. két Michelin-csillagos francia éttermében, a Le Gavroche-ban ugyancsak Londonban. Ezután egy délnyugati kitérő következett egy másik (és igencsak másfajta) kulináris fővárosban: helyt állt egy másik legendánál, a három Michelin-csillagos Arzakban is San Sebastianban.
Éttermét, a nevét viselő Konstantin Filippout Bécs belvárosában találjuk, és nem üres PR-szöveggel álltak elő a Gourmet Fesztivál szervezői, amikor ezt a mondatot fűzték a vacsorához: "két Michelin csillag és Ausztria jelenleg legjobb étterme a görög-osztrák Konstantin Filippou jóvoltából".
Ahogy az lenni szokott a fiatal és belevalóbb külsejű, korán nagyot futó séfek esetében, Filippout is nevezte már a sajtó mindennek: rocksztárnak, mediterrán macsónak, üstökösnek, fenyegyereknek, szenzációsnak és óriási meglepetésnek. Már-már sajnálná is az ember a sokat magasztalt séfeket, hiszen nagy teher lehet napról napra ilyen szuperlatívuszoknak megfelelni, de valószínűleg nem is kell nagyon sajnálkozni a két éttermet és két csillagot tulajdonló sztárszakács státuszon. A fenti minitartok adta egy falatnyi élmény pedig olyan volt, mint tojáshabfelhőbe harapni, csiklandóü szarvasgomba utóhanggal. Még percekkel utána is arról beszéltünk.
Az osztrák konyhában ismert, és akár egészen közönséges édesvízi halfajtákból, például pontyból is készített halkrém szintén olyan mesés volt, hogy azonnal stílusos ellentpontját adta az iménti szarvasgomba adta ízbombának, jelezvén, hogy nem szükséges ahhoz feltétel nélkül luxusalapanyag – hiszen az osztrák vizekben élő szaibling, avagy szemling és az amúr sem az – a luxusélményhez.
Filippou másik étterméért nem kell a "nagyéttermétől" távol mennünk, ugyanis csak egy fal választja el egymástól a kettőt. Az O boufés ahogyan azt szépen ki is hallani a nevéből, extravagáns "büféételeket" kínál. Nem olcsón, ellenben gurmé kategóriában. Ha kóstolnánk valóban prémium szendvicset, görög húsgolyót és további közérthető falatokat vagány bisztró ÉS fine dining módra, csak Bécsig kell mennünk érte.
És ha már árak. Az itthon abszolút meredek árnak számító, közel 60 ezer forintos árért kínált vacsora a saját kategóriájában tulajdonképpen jó árnak számított. Filippou bécsi éttermében ugyanis a hat fogás borsorral kb. 80 ezer forintnál indul. Egy-egy plusz fogás itt is és kint is jár hetedikként, és külön taps jár mind az osztrák csapatnak, mind pedig az ő munkájukat a háttérben segítő Stand csapatának, hogy valóban kétcsillagos élményt varázsoltak pop-up körülmények között a fesztiválon.
Az este egyik csúcsa volt a sokat látott és kóstolt asztaltársaságunk egyöntetű véleménye szerint ez a tengeri hozzávalókat borjúnyelvvel ötvöző fogás, amire tényleg mindenki csak bólagató jánosként biccentgetett egymás felé. A séf úr felé egyébként éppenséggel nem sokat biccentgethettünk, ő ugyanis a teljes vacsora alatt a konyhai munkát ügyelte, a teljes figyelmét a menüsorra, és nem a szereplésre összpontosítva. Csupán az utolsó fogás elkészültével jelent meg a vendégtérben.
A Konstantin Filippou étterem 2013-ban nyitott, 2014-ben érkezett az első Michelin-csillag, tavaly pedig kiérdemelte a kétcsillagos státuszt. A vacsora után pedig az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a menüsor ékes bizonyítéka volt annak, hogy a három Michelin-csillagos rendszerben "a nagy ugrás" az egy és a két csillag között van (és a két és három csillag között már kisebb az űr).
Ténylegesen olyan élmény volt minden falat, amelyek egy időre a hatásuk alá vonták a vendégeket, beszédtémát adtak, egyszóval nagyon működött, hatott minden fogás.
Az étterem ebédidőben már 37 eurótól kínálja az üzleti ebéd menüjét. Ugyancsak ajánlott egy bécsi kiruccanáskor!
Ui.: A vacsora legelején érkező gyökérkenyérhez rendhagyó módon nem érkezett a szokásos vaj vagy zsír kísérő. És így is olyan élmény volt, hogy az utólag is idekívánkozik.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.