Niszkács Anna, a Gerbeaud Gasztronómiai Kft. ügyvezető igazgatója
„Korábban kérdeztek tőlem egy hasonlót, csak éppen akkor pontosan arra mutatott a kérdés, hogy milyen tanácsot adnék most a fiatalabb korú önmagamnak. Azt válaszoltam, amit bárki másnak is tanácsolnék: higgy a megérzéseidben, főleg nőként! Hiszen ez az egyik erősségünk, mi sokkal intuitívabbak vagyunk. Nőként is érdemes ezt a szektort választani, mert itt tényleg minden rétű tudásodat, képességedet kamatoztathatod, függetlenül a hátteredtől vagy végzettségedtől. Bármiben kipróbálhatod magad: egyszerre lehetsz szakács, pszichológus, felszolgáló, jogász és sofőr vagy akár „orvos” is, ha arra van szükség. Minden nap hoz valami újat, soha nem unalmas. Csodálatosan sokszínű szakma a vendéglátás, sok kreativitásra és kiteljesedésre ad lehetőséget. Én ezt élem meg minden nap és ezért is szeretem annyira. Alapvető szükségletünk, hogy másoktól visszajelzéseket kapjunk, ami a vendéglátásra nagyon jellemző, hiszen azonnali reakciót kapunk a munkánkkal kapcsolatban a vendégeinktől, akik szerencsére legtöbbször boldogok, így a visszacsatolás pozitív – egy mosoly, egy kedves szó –, ami nagyon jól esik. Ami inspiráló, és a mi szakmánkra szintén nagyon igaz, hogy emberekkel vagyunk közvetlen kapcsolatban. Sok helyen leírták már, hogy az egészséges és hosszú élet egyik alapvető eleme a társas kapcsolatok ápolása, amire itt tényleg van lehetőség.”
Kiss Zaida, séf
„A vendéglátás nőként talán még nehezebb pálya tud lenni, mint férfiként. A konyha még mindig férfiak által dominált terep, tele versengéssel és erőfitogtatással, amivel egy női lélek sokszor nehezen tud azonosulni. Emlékszem, mikor 22 évesen bekerültem a profi konyhába nekem nagyon nehéz volt alkalmazkodni ehhez a légkörhöz. Időbe telt mire beilleszkedtem ebbe a miliőbe. Nem is szeretnék olyan lenni, mint egy férfi – mindannyiunknak megvannak az erősségei és gyengeségei, és így alkot a konyha egy csapatot, ami együtt sokkal többre képes, mint bárki egymagában.
Az első tanácsom, hogy nem szabad feladni. Vannak kutya nehéz napok, olyan esték és mikor úgy tűnik, minden összeesküdött ellened, de ha ezeken túl tudsz lendülni, mindenből erősebben fogsz kijönni. Ahogy a mondás tartja, ami nem öl meg, megerősít. Szép lassan egyre simábban mennek majd a dolgok és egyre jobban érzed magad az új szerepben.
Fektess önmagadba. Ebben a nehéz világban a legfontosabb és legértékesebb munkaeszköz te magad vagy, tanulj mindenből, amit csak látsz, járj nyitott szemmel és mindent próbálj megjegyezni, mert egyszer még jól jöhet. Invesztálj az egészségedbe, mert ha nincs időd a jóllétedre, időt kell majd szakítanod a betegségedre.
Állj ki magadért. Vannak azok a helyzetek, mikor úgy tűnik, hogy egyszerűbb, ha inkább lehajtott fejjel csinálod tovább a dolgod, akkor is, mikor igazságtalanság ér. A profi konyha alázatot igényel, vannak azonban azok a pillanatok, amikor igenis ki kell állnod a lelki békédért, az önérzetedért, a büszkeségedért. Nem kell meghasonulnod.
Az utolsó pedig, hogy néha vissza kell lépned ahhoz, hogy aztán előre tudj lépni. Van, amikor eljutottál egy szintre, van már egy pozíciód, egy egzisztenciád, megtehetnéd, hogy maradsz és csak learasd a gyümölcsét a munkádnak, de érzed, hogy olyan sok minden van még a világban ami rád vár. Ekkor legyen bátorságod visszalépni, dolgozz tovább szenvedéllyel azért amiben igazán hiszel, és az eredménye is meglesz majd.”
Katkó Krisztina, a Alkimista Kulináris Műhely séfje
„Pragmatikusan természetesnek gondolom, hogy több férfi van jelen a szakmában, mert a 30-40 évnyi produktív munkaidőszakuk alatt talán több, de bizonyos, hogy folyamatos idejük van a saját karrierjükre. A családalapítás éveiben ugyan mindenkinek megváltozik a fontossági sorrend és az időbeosztás, mégis úgy látom, a munka-magánélet-családi teendők, céges kihívások egyensúlyának fenntartása a nők vállát nagyobb súllyal nyomja és hosszabb, évtizednél is hosszabb távra szól.
Támogatni kell a nőket, de nem azért mert gyengék, hanem mert más az útjuk. Amikor babavárós és kisgyermekes leszel, akkor a férfiakétól nagyon különböző, kemény dilemmákkal szembesülsz és gyakran egyedül is maradsz ezekkel. Nem munkahelyet veszíthetünk ilyenkor, hanem a teljes addigi és a jövőbeli karrierút is kérdéssé válik. Nagyon nehéz és mellkast megülő időszakok ezek. Később, a családi élet körüli, háztartási tennivalók sorát, mondjuk ki, hogy ebben a században is a tőlük várja el a társadalom.
Tudom mit beszélek, mert három nagy gyerekem van, de állandó lelkifurdalással tudtam ezt rendesen csinálni és nem kaptam hozzá külső segítséget. Csakis belsőt, a családomtól, akiket pont ettől kellett volna megóvni. A szülői értekezletekről, az ünnepségekről gyakran hiányoztam, és sokan sajnálták az “apukát”. Alig van olyan beszélgetés, vagy interjú, hogy ne kérdeznék meg tőlem, a végén, “műsoron kívül”, hogy mit szól ehhez a családom és hogyan birkózok meg a háztartásommal. Nyilván azért kérdezik, mert ezeket női kötelességeknek látják.
Valamivel több nő van a konyhában, mint korábban, de mivel férfiak vannak többen a szakmában, ez gyakran az ő vagy az általuk kialakított rendszerek döntésein múlik, nem a nők elhivatottságán vagy képességein. A konyhai munka élsport, amit kötényben csinálunk, gyakran napi 14-16 órában. Nem várható el, hogy valaki ezt várandósan, kisbabával, apró gyerekek mellett csinálja. De az sem lehet megoldás hogy ilyenkor egyszerűen elengedjük a tehetséges nőket a szakmából, miközben csak a konyhából kellene őket kicsit kiengedni. Egy nagyon jó étteremben számos olyan értékes munka létezik, amely kéri a komoly szaktudást — tervezés, tesztelés, kóstolás, szervizen kívüli próbafőzések, ízbankok összeállítása, kapcsolatépítés a termelőkkel, beszállítói kör rendszerzése, kiterjesztése stb. Érdemes volna olyan koncepciókban gondolkodni, amelynek van szándéka és alternatívája arra, hogy megtartsa a magasan képzett, anyukává is váló szakembereit. (Nyilván nem arra a gügye megoldásra gondolok, hogy legyen gyerekfelügyelet a konyhán…)
Egyébként sok szép, nem családbarát hivatás van körülöttünk, a munkavállalók felét, a nőket, közvetlenül érinti a kérdés, így ez inkább össztársadalmi, mint egyes szakmákra érvényes, állandó téma. Ha felismernénk, hogy a nők ciklikus életéhez, és a családalapítás nagy állomásaihoz a munkaterületek okos szervezésével könnyen alkalmazkodhatnának a csúcséttermek, akárcsak a topvállalatok, akkor ez jó humán befektetés, nem pedig probléma volna. Mert azok a nők, akik az éttermi világban profivá váltak, rendkívül szívósak, jól szervezettek és nagyon értékes játékosok a pályán. Megküzdöttek a pozíciójukért.
Sokszor hallom másoktól, hogy „nekem a munka az életem” – én azonban bármilyen sokat is dolgozom, nem tudok ezzel egyetérteni. A munka nem az életünk, hanem annak csak egy fontos része. A nők képesek ezt gyorsan értelmezni és erőfeszítésekkel ugyan, de nagyon jól csinálni.”
Haris Éva, a Haris Park és a Bobo Restaurant tulajdonosa
„A fiatal vendéglátósoknak, így beleértve a női kollégákat is, sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban bármikor. A gyakorlatilag nem létező képzés, ha van is, korszerűtlen és silány. A gyakorlóhelyek hiánya, a folyamatosan romló gazdasági környezet nehezen kiszámíthatóvá teszi a szakmát. A munkáltató képzett szakembereket keres, a fiataloknak nehéz olyan helyet találni, ahol türelemmel tanítják a tapasztalatlan pályakezdőt. A nagy fluktuáció fásultságot okoz a munkáltatónál is, soha nem tudhatja, hogy az általa tréningezett fiatal meddig marad a helyén. A szakmát alaposan fel kellene rázni végre, minőségi képzéssel, ösztönzött gyakorlóhelyekkel, a vendéglátás presztizsének emelésével, adminisztratív és adóterheinek csökkentésével, stabil gazdasági szabályozókkal és környezettel. Bízom benne, hogy az új generáció lendületet ad a szakmának és újszerű megoldásokat is hoz a kihívásokra!”
Szikra Gabriella, A Konyhám Stúdió 365 séf-tulajdonosa
„A mai fiatal generáció nagyon tudatos, de sokszor nehéz velük – főként azért, mert kevés bennük az alázat. Amit üzenni szeretnék nekik, az az, hogy ne féljenek belevágni semmibe, akár a vendéglátásba sem, mert minden megtanulható. Ugyanakkor fontos, hogy meghallgassák az idősebb generáció tanácsait. Nem véletlenül osztjuk meg a tapasztalatainkat – azok valódi értéket képviselnek, és érdemes lenne elfogadni őket. Azt látom, hogy a fiatalok könnyen váltanak egyik szakmáról a másikra. Persze fontos kipróbálni dolgokat, de amibe belevágnak, azt teljes erőbedobással kellene csinálniuk, így talán több kitartásra és nagyobb elhivatottságra lenne szükség.Ha a fiatalabb énemhez szólhatnék, azt mondanám neki, hogy kezdje el hamarabb a vendéglátást. Eleinte nem tudtam, merre induljak, de a főzés mindig öröm volt számomra. Talán több időt tölthettem volna külföldön, hogy még szélesebb rálátásom legyen a világ konyháira, de összességében úgy érzem, jó úton jártam. Nem mindig fogadtam meg az idősek tanácsait, mégis pont akkor értem be, amikor vendéglátóhelyet nyitottunk.Minden a maga idejében történt, és így volt jó – bízom benne, hogy ez mindenkivel így történik, aki ezt az utat választja.”
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.