Alig három hét telt el azóta, hogy a Kemencés Pizza az idei Volkswagen-Dining Guide díjátadó gálán elnyerte a legjobb street food helynek járó díjat. Erről és a jövőbeli terveikről kérdeztük a házaspárt.
Azóta is óriási a tolongás nálatok ebédidőben, vagy esetleg még jobban?
Olyan nagy meglepetés hál’ istennek nem volt, inkább úgy tudnám jellemezni a helyzetet, hogy a díj utáni hétköznapok komolyan hasonlítanak a szombatokhoz. Folyamatosan csörög a telefon, sokan vannak, akik előre bejelentkeznek, hogy jönnének pizzákért.
Adja magát, hogy elindítsátok a házhozszállítást…
Biztos, hogy nem lesz házhozszállítás, mert abban a pillanatban, hogy kiviszem a pizzát a kemencéből, másodpercek alatt kezd változni az állapota. Semmi bajom azzal, hogy ha a vendég jön el érte, mert ragaszkodik hozzá, hogy otthon egye meg, de nekem fontos, hogy lássa, milyen az a pizza frissen. Minden prémium terméknek csorbul a fénye a kiszállítással, ez a pizzára sajnos fokozottan igaz, a tészta állaga nagyon érzékeny.
Éppen tiramisut készítesz, most amikor beszélgetünk. Kóstoltam nálatok, tényleg isteni. Van valami titka a ti változatotoknak?
Mint mindenben, itt is csak a jó minőségű alapanyaggal érdemes dolgozni. Vallom, hogy minden étel csak annyira lesz jó, amennyire a legrosszabb alapanyag, a leggyengébb láncszem egy jó közegben erősen ordít. Magyarán nem engedheti meg senki, aki finom egészet szeretne készíteni, hogy bármelyik összetevőben spóroljon. Januártól már más receptúrát használunk, mert nem voltam teljesen elégedett a régivel. Egyik kedvenc séfem, James Martin receptjét dolgoztam át egy kicsit, amibe belecsempésztem a korábbi titkunk. Így a „Kemencés” íz megmaradt, viszont a textúra már a klasszikusokat idézi. A vendégek azonnal észreveszik a változtatást. Most például fejlesztés gyanánt próbáltam egy 35%-os olasz tejszínt is, ami viszont már túl kemény habbá állt össze, ki is vettem azonnal a receptből. Örülök, hogy mostanában a cukor használathoz is máshogy áll a világ, igyekszem visszafogni amennyire csak lehet, a Kemencés Tiramisu sem túl édes.
Meséltetek a tervetekről, ami egy olasz stílusú kávézó-fagylaltozó megnyitása volt. Hogy áll a helyzet most?
Az ingatlan, amit kinéztünk erre a célra, elkelt. Abban a pillanatban kudarcként éltük meg, aztán rájöttünk, hogy nincsenek véletlenek. Nem azon az úton indulunk el. Néhány nappal később kaptunk egy telefonhívást, egy komoly megkereséssel. Sokat nem árulhatok el egyelőre, de zajlanak a tárgyalások, és ha sikerül megállapodni, akkor hamarosan komoly projekttel állhatunk elő a belvárosban.
Meglepődnék, ha hamarosan nem ti lennétek a legsikeresebb pizzéria a városban…
Picit furcsa még mindig ilyet hallani magunkról, zavarba hoz, még most is. Mi a sikerből egyébként annyit érzünk, hogy többen vagyunk és több a bók. Mi ezt arra használjuk fel, hogy építsük tovább azt, amit elkezdtünk, egyre több és több vendéget tegyünk boldoggá, hiszen számunkra a legnagyobb elismerés az, hogy ha a vendég távozáskor azt mondja: „ Köszönöm az élményt”
Fotók: Pintér Árpád
