Hirdetés
Hirdetés

Vendéglős klasszikusok Krúdy kerületében: éttermet nyit Deli János és Kerekes Sándor

2018. augusztus 1.
"21. századi vendéglőnek" nevezi a két tulajdonos a hamarosan nyíló Glédát, amire felcsillan a szemünk. Magyar vendéglős klasszikusat ígér az új étterem két régi motoros irányítása alatt Óbudán.
Hirdetés

Mondanánk, hogy Kerekes Sándor és Deli János szerelemgyereke készülődik a nyitásra Óbudán, ha nem hangozna olyan furcsán. Pedig mégiscsak erről van szó: nem kevesebb, mint 8 éve van tervben a közös étterem, hamarosan pedig szélesre tárják a kapuit.

Deli János vendéglátószakember, pályájának első nevezetes helyszíne a The Hind's Head volt, Heston Blumenthal egyik éttermében dolgozott üzletvezető-helyettesként Bray-ben. A Csalogány26-ban, majd az Aranyszarvasban, azután a Mákban üzletvezetőként dolgozó János neve ezután a csopaki, majd a budapesti Márga Bisztróéval forrt össze. A csopaki Márga – Szent Donát Borkúria regionális bisztrókonyhát visz, a budapestiét pedig előszeretettel nevezték "pannon konyhának". Ez már múlt idő, hiszen a pesti Márga helyén nyílt meg a hetekben Széll Tamás és Szulló Szabina étterme, a Stand. Nemrégiben a Sas utcában nyíló Société Gastro gasztronómiai tanácsadójaként hallhattunk róla.

Deli János


Kerekes Sándor séf neve rendhagyó módon talán éppen egy könyvmegjelenésről ugorhat be. A Szakácskönyv a magyar szürkéhez kötet szerzőjétől idézünk: „A jó magyar (és még véletlenül sem magyaros) gasztronómia híve vagyok. Hiszem, hogy lehet jó hazai alapanyagokból, a hagyományokat tisztelve, de az újításokat is befogadva kreatív módon főzni."
Megmutatta már ezt a szakácskönyvében, és teszi ezt a balatongyöröki Csóka Fészek – Szépkilátóban is. A szürkemarha-szerelem azóta is tart, a szakács pedig maga is készít kolbászokat (mangalicából is), és nem is akárhol árulja őket. A feleségével együtt 2014-ben megnyitották a hazai kézműves termékeket kínáló Őshonos Delikátot. Az üzlet mindezidáig az Újlipótvárosban működött, most viszont költözni fog: az új étteremnyitással összehangolva a 13. kerületből Óbudán nyit újra, együtt az étteremmel. Kerekes Sándor időközben a Chef Burger név alatt is elcsíphető kitelepüléseken, ahol efféle jóságok készülnek a keze alatt.

Glédában a Glédában

Deli János anyai ágon egyébként sváb származású, és egyáltalán nem áll tőle távol a rendszeretet – ha úgy tetszik, katonás rendszeretet –, a svábok egyik sztereotip sajátossága. A vele való beszélgetésekben egyébként mindig is felmerült a rend és rendszeresség hangsúlyozása – kíváncsiak vagyunk hát, hogy miként áll hadrendbe szeptemberre a Gléda.
Az étterem Óbudán, a Béres székház aljában, mintegy 60-65 fős befogadókészséggel. Erősnek ígérkezik majd ebédmenüben, és talán nem tévedünk, ha azt feltételezzük, hogy a kedvező árúra tervezett ebéddel szeretnék majd jó hírét vinni az új étteremnek, és minél több vendéget bevonzani az esti a la carte fogásokra is.
Ismerve a leendő séf, Kerekes Sándor húsrajongását (készítőként és tanácsadóként is dolgozik ezen a fronton), húsokban magabiztosnak ígérkezik az új étterem. Elöljáróban pedig annyit mondunk, hogy szürkemarha gulyás, tyúkhúsleves galuskával, töltött káposzta, paprikás krumpli kolbásszal, borjúpaprikás buggyantott tojásos galuskával, csáki rostélyos borjúból, zserbó házi baracklekvárral... Persze teljes felszereltséggel üzemelő, modern konyhára gondoljunk, a sous-vide-től a thermomixig glédában áll majd minden.
Ha jól sikerül a koncepció megvalósítása, egy újabb lépést tehetünk a hiteles, kortárs magyar gasztronómia megteremtése felé. Lássuk!
Gléda
Gléda Facebook
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4.
Várható nyitás: 2018. szeptember

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram