Hirdetés

Kolonics Zoltán cukrászdanyitása annyit tesz, hogy a hazai legjobbak közül vág bele valaki egy saját üzlet nyitásába. Ott is volt a helyünk a Málna The Pastry Shop nyitónapján.

Hirdetés

A cukrász, aki ötcsillagos szállodák, valamint a Gerbeaud konyháján tette le a névjegyét, majd nemzetközi cukrászversenyeken volt “edző”, a saját hely nyitásával (részben) mint üzletember is megméretteti magát. Akárcsak Budapest ínyenc édességkedvelői, hiszen egy olyan hely nyílt most a városban (a Zazzi helyén), ahol nem csak lájkokban mérhetjük az elismerésünket egy valódi tudást és kreativitást felmutató, valódi alapanyagokból dolgozó hazai cukrászat felé.
A Kolosy tér környéke egy kis város a városban. A kis sétálóutca rész, az árkádok, a Duna közelsége és a hegy lába igazán alkalmas terep egy cuki helynek. Merthogy a Málna feltétlenül az lett. Rá is kérdeztünk, hogy minek köszönhető az egyértelműen nőiesre, rózsaszínre hangolt stíl? Mint kiderült, az egészséges leosztás úgy néz ki Kolonics Zoltán és Varga Ágnes között, hogy Zoltáné a műhely, ez az ő terepe; a párjáé pedig a vendégtér. A balett-táncos múltat cukrász jelenre váltó Ágnes sok évvel Kolonics Zoltán után ugyanabban a párizsi iskolában tanult cukrászatot egyébként. A Le Rose d’Agnes desszert kapcsán pedig ne legyen kétségünk, hogy a Törley rosé pezsgőjével készülő édességnek ki volt a múzsája. A franciás desszertek között találunk magyar újragondolásokat is, illetve gabona-, tej-, tojás- és cukormentes alternatívák is készülnek a konyhán.

Jó érzékkel nyúltunk bele a cukrászda két büszkeségébe is. Az Oroszkrém torta félgömbről csak annyit mondanánk, hogyha aromák és utánzatok helyett nagyra értékeljük a valódi angolkrémből főzött bavaroise-t, a valódi rum és cointreau ízét, no és a szó szerint selymes Callebaut Velvet fehércsokoládét, bátran bökjünk rá.
A Sós-mogyoró barack szeletet pedig a mogyoróallergiásokon kívül gyakorlatilag mindenkinek bátran ajánljuk. Így utólag a ropogós réteg a legemlékezetesebb momentuma, a mogyorópralinével kevert karamellizált ostya. Az édesséből kikacsintó sós mogyoróvaj, valamint a rászórt sópelyhek szenvedélyes kihívója az ízek párbajában az – igazi, tehát nem lekvár formájában jelentkező – sárgabarack fanyar frissessége. Mogyorós piskótán pihen a kreáció, és lágy mousse-réteggel van bevonva. A csokoládé, a karamella és a sárgabarack flörtje, amihez azt a bizonyos kis plusz egy leheletnyi finom sóaroma adja.
A Málna még szépül a napokban, az Olaszországból érkező fagylaltpult például még úton van. De a foglalások és tortarendelések már most érkeznek, amikor még jóformán száradnak a falak (egy kis gegként a szintén csajos tapéta a plafonon kapott helyet), a Málna logója pedig egy macaront idéz.
Bízunk benne, hogy a magyar közönség felkészült arra, hogy értse és értékelje, mi kerül desszertenként 950 forintba. Az igazi mogyoró, pisztácia, a csúcscsokoládé, a francia tejszín és vaj… Tovább is van, mondjuk még?
Mondjuk még, hamarosan ugyanis nagyinterjúval jelentkezünk Kolonics Zoltánnal!
Málna The Pastry Shop Facebook
Cím: Budapest III. kerület, Bécsi út 57-61.
Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig 10 és 18 óra között

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS