Hirdetés
Hirdetés

Íme, az első újranyitó Michelin-csillagos hazai étterem

SZERZŐ: DiningGuide
2020. május 26.
Hivatalosan még nem dördült el a startpisztoly a beltéri helyiségek újranyitásához, de ezen a héten számítani lehet a teljes feloldás kihirdetésére Budapesten is. A hazai csillagos éttermek közül többen is készülődnek a restarthoz, egyikük pedig már meg is nyitja a foglalási rendszerét. Most válik majd igazán fontossá, hogy mely éttermek képesek mozgósítani a magyar közönséget.
Hirdetés

Az idei nehéz helyzetben némi előnyt kaptak a kerthelyiséges, teraszos helyek, de aki járt-kelt az utóbbi időben Budapesten, találkozhatott az új jelenséggel, a vendéglátóhelyek előtt állva csoportosuló, iszogató, az otthonaikból kiszabadult-felszabadult emberek látványával.

Könnyebben lép most egy bár, bisztró, streetfoodos; a nagyobb apparátussal, csúcsminőségű konyhákkal működő helyeknek pedig fel van adva a labda. Különös tekintettel arra, hogy Magyarország csillagos éttermei mind beltérben működnek. Az idén tízéves "csillagszületésnapját" ünneplő Costes, valamint a Costes Downtown újranyitása a jelek szerint egyelőre várat magára, utóbbi pedig egy hotel éttermeként igen kiszolgáltatott a nemzetközi turizmus újjáéledésének is.

Hirdetés

A két Michelin-csillagos Onyx kapcsán Niszkács Anna tulajdonos a közelmúltban adott interjújában elmondta, hogy őszig nem tervezik újranyitni az éttermet, a jelenlegi korlátozásokkal ugyanis nem látják biztosíthatónak az Onyx adta élményt. A Borkonyha nyitása egyelőre várat magára, addig is a szomszédos Textúra Étterem teraszára nyit újra (május 29-e, pénteken), és egy Borkonyha-degusztációs menüvel kedveskednek a törzsvendégeknek. Információink szerint a Babel okozhat még meglepetéseket június hónapban, amiről hírt is fogunk adni a megvalósulásakor.

A Stand Étterem pedig rajthoz állt, ők ugyanis a napokban megnyitják a foglalási rendszerüket, és – ha a járványhelyzet nem írja újra a forgatókönyvet – június 16-a, keddtől ismét nyitva tart a Székely Mihály utcai étterem, szűkebb nyitvatartással, kevesebb asztallal és egy lelkes csapattal.

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram