Hirdetés
Hirdetés

Holnaptól mindenki szabadon utazhat Olaszországba, egyetlen dologra figyeljünk csak

SZERZŐ: DiningGuide
2022. május 31.
Ha olasz nyaralást tervezünk, arcmaszkkal készüljünk, de minden más kötelezettség megszűnik, amelyet a koronavírus elleni védekezés miatt vezettek be
Hirdetés

Májusra a tizenkét év feletti olaszok kilencven százaléka legalább két oltásban részesült. Az olasz kormány korábban, 2020 decemberében döntött arról, hogy 90 százalékos átoltottsági arányt kell elérni az országban a járványügyi korlátozások jelentős enyhítéséhez. A 90 százalékos átoltottság több mint 48,5 millió személy beoltását jelenti.

Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy holnaptól, azaz június elsejétől megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk. A tárca hétfőn közölte, hogy júniustól már nem érvényesek az eddigi szabályok, amelyek alapján az országba igyekvőknek igazolniuk kell, hogy átestek a betegségen, oltással védettek, vagy friss negatív teszttel rendelkeznek.

Trastevere, Róma

Az európai országok közül Olaszországban jelent meg először a koronavírus, és az ottani járványellenes intézkedések is a legszigorúbbak közé tartoztak. A járvány enyhülésének köszönhetően a legtöbb korlátozást már feloldották, de például az iskolákban és a tömegközlekedésben még mindig kötelező a maszkviselés. 

Forrás: MTI

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram