Litauszki Zsolt (21 Magyar Vendéglő), Takács Lajos (Olimpia), és Kerekes Sándor (Gold Bisztró) séfjei – akiknek többnyire nagyon szeretjük a főztjét – a Kárpát-medence népeinek jellemző ételeit kínálják a szeptember 6-17. között megrendezendő Borfesztivál ideje alatt, persze ki-ki a saját víziója szerint. »
Cannesről mi jut az ember eszébe? Filmfesztivál, rongyrázás, pofavizit, kék ég, kék tenger, talán éttermek. Ted Aprajev azért a piacra is kinézett. »
A világ legdrágább marháit először fogják Magyarországon tenyészteni
A japán wagyu szarvasmarhából készülnek a világ talán legjobb, és biztosan legdrágább steak-jei. Miközben Japán éberen őrködik a kereslet magasan, a kínálat alacsonyan tartása felett, s szigorú export tilalom van élőállaton és embrión egyaránt, a szigetország határain túl több helyen működik már wagyu tenyészet. Magyarországon először Zichy Mihály alapít wagyu-gulyát, a baranyai Ófalu határában. »
'A' piac a szomszédból
De mégis miért szeretjük annyira a Naschmarktot? A bécsi szecesszió leggyönyörűbb épületei veszik körül, standjainak és feliratainak hangulatában olyan harmóniába olvad a múlt század elejének építészete, a helyi és a világ minden tájáról ideérkezett ízek, illatok és színek kavalkádja, amely hosszú időre feltölt élményekkel. Nem utolsósorban itt találjuk Bécs legnépszerűbb haléttermeit is. »
Tapas, sangría, gazpacho
Spanyolország déli tartományának hangulatos városaiban nem csak andalogni jó, érdemes megkóstolni mindent, amit a helyi konyha kínál. »
Szeptember 29-től kezdődően ismét Thai Gasztronómiai Hetet rendez a Thai Nagykövetség és a Sofitel Budapest Chain Bridge. A hét folyamán thai divattervezők is bemutatkoznak aktuális kollekcióikkal, valamint egy csodálatos fotókiállításon keresztül betekinthetünk Thaiföld lenyűgöző világába. »
Benke Laci bácsi kakofóniája
A szent hétvégét Csopakon töltöttem és csárdából kettőt is volt szerencsém meglátogatni. Másnapos állapotomban – amit egyébként a két csárdában elfogyasztott meglehetős lőréknek köszönhettem – az ünnepi tévéműsor egy jeles darabjára tévedt a tekintetem. Értékválasztási preferencia nélkül említem, hogy a készülék éppen az ATV egyik jeles főzős műsorát sugározta, amit eddig nem volt szerencsém megtekinteni. A nemzet legfontosabb, és minden bizonnyal legjelentősebb gasztronómiai iránytűje tüsténkedett a képernyőn: Benke Laci bácsi. »
Bort iszom, tehát vagyok…
Drop Shop, avagy tasting zone. Ez virít a szőnyegen is, ahogy a Balassi Bálint utcai bor és pezsgőbárba belépek. Odabent az almazöld és a fekete színek dominálnak. Minden nagyon egyszerű, itt-ott feketére festett fűtés csövek kanyarognak a mennyezethez közel, némi kopottas falfelület, szóval a most szokásos művészi romosítás apró jelei, de nem túlzó mértékben. »
Avagy az interaktív étkezés
Egy közönséges McDonald’s-ban nem feltűnő, ha a pultos kislány egy érintőképernyős micsodán jelöli be boszorkányos gyorsasággal a megrendelt ételeket. Amúgy is, az egész koncepció lényeges elemei a színes ábrák, amelyek egy analfabétának is lehetővé teszik a rendelést. A módszer a globális terjeszkedés alapja, és mint a tévésorozatok, vagy termékreklámok esetében, mindenütt azonos érzelmeket, reakciókat váltanak ki. »
Mindent megadnánk, ha nálunk is lenne hasonló
Barcelona sétálóutcájáról, a Rambláról nyíló vásárcsarnokot a Time magazin a világ öt legnevezetesebb piaca közé sorolta. »
Szemlézzük a hazai és a külföldi gasztromédiát
Kimazsolázzuk a legfontosabb és legérdekesebb híreket, kíváncsiak vagyunk, mi foglalkoztatja a kollégákat. Szubjektív válogatás. »
Egykor sikeres szakmák – mára a feledés homályában?
Régi vendéglátósok emlékeiből sikerült a huszonnegyedik órában előbányászni egy-egy arcot, történetet e régi vendéglátós szakmák világából. Íme, most előbukkan a múltból a meglehetősen morbidnak hangzó, véres krimiket idéző konyhamészáros, akinek képviselője – úgy bizony! – ma is köztünk jár. »
A rózsa meg a dió
Ahogy minden ebben a mai világban, a disznó is malacként kezdi, és az is ismert, hogy a kifinomult fogyasztó, hogy mást nem mondjak, a zsengét, a fiatalt szereti. »
A római konyha étkei
Szertartásos étkezések több órán keresztül, sós és édes, zöldséges tésztákkal, húsokkal, sajttal és a végén egy erős eszpresszóval. Itália tud élni, ha gasztronómiáról van szó. A pink.hu a saltimbocca alla romanát ajánlja figyelmünkbe. »
Tokaji borok, zempléni ízek, Erdőbénye borászatai, Hegyalja legjobb éttermei, templomi koncertek, jazz, népzene, worldmusic, játszóház, bárányfogócska, teaház, örömzene kicsiknek és nagyoknak – ezt kínálja a Bor, Mámor, Bénye fesztivál. »
Blogkóstoló
A Dining Guide szervezésében, a Tefal fő támogatásával és az ötletgazda Fűszeres Eszter meghívására hét gasztroblogger receptjei elevenednek meg a Tabáni Terasz vendéglő hangulatos udvarán berendezett látványkonyhákban szeptember 11-én 12-24 óra között. Bővebb információért és jelentkezésért klikk a képre. »
Először magyarul a Larousse
Hetente újabb szócikk az oldalon
A Larousse Gasztronómiai Lexikont először 1938-ban adták ki, azóta az egyik legfontosabb referenciakötet a gasztronómusok számára. Magyarul novemberben jelenik meg, kedvezményesen megrendelhető az oldalunkon. A lexikon rovatunkban hetente újabb szócikkeket közlünk a kiadványból. Ugyan a húsvét még messze, viszont legalább lesz elég időnk, hogy megtanuljuk a navarin készítését. »
2010. TOP10 étterme
Hogy idén kik kerültek be a TOP10–be azt június 3-án az Aranyszarvas étterem teraszán jelentette be Wiszkidenszky András, a zsűri elnöke. »
A Costes
az Év Étterme 2009 győztese
A január 20-án megrendezett nagyszabású gálán derült ki, hogy ki nyerte el a Dining Guide díját, azaz ki lett a 2009-es Év Étterme. A Dining Guide ínyenc közönséget reprezentáló 36 fős társadalmi zsűrije a Costest találta az év legjobbjának. »
Dining Guide
újságíró pályázat
Az írások
Nagyon sok anyag érkezett a gasztronómiai újságíró pályázatra. A karácsonyt végig olvastuk, majd győztest hirdettünk Láng László személyében. A beérkezett pályázatok nagy részét most publikáljuk, hiszen mind értékes és közérdeklődésre tarthatnak számot. Várjuk a véleményeket. »
Dining Guide ételfotó pályázat
A képek
Egy ételfotó nem csak a gasztronómiai élmény ígéretét, a részletek gazdagságát hordozza, de készítőjének személyiségét, egyéni stílusát is. Ezt kerestük a benyújtott pályaművekben is. »
Gabonakör: körkép mindennapi kenyerünkről
Megjelent a Tudatos Vásárló magazin Kenyér - Gabona című száma
Érdemes körülnézni, és megtudni, hogy milyen egészségi hatásai vannak a gabonából készült termékek fogyasztásának, és hogyan hat a környezet állapotára ezek előállítása. A Tudatos Vásárló ezeket a szempontokat gyűjtötte össze új, „Kenyér-gabona” témájú számában. Emellett olyan hétköznapi praktikákba is beavat az újság, hogyan érdemes kenyeret választani. A magazin akkreditált laboratóriumi tesztnek vetette alá a tíz legnépszerűbb étolajat is. »
A 8 legjobb hely családi ebédre
Nem egyszerű műfaj, amikor olyan helyet kell találni, amelyik mindenki ízlésének megfelel. Mi igyekeztünk. »
A legjobb büfék
Mit és hol eszik az ember, ha siet és éppen nincs is túl sok pénz nála? Összegyűjtöttünk olyan büféket, amelyeket Budapesten érdemes útba ejteni egy gyors, olcsó és finom harapnivaló erejéig. »
A legjobb csúcs-
cukrászatok
A gazdag cukrászörökség és -hagyomány ellenére nem is olyan könnyű olyan cukrászdákat találni, amelyek modern szemlélettel, kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak. »
Zöldfűszeres sajtkrémmel töltött császár-
zsemle
Limara receptje
Limara is "zölden gondolkozott" és a receptversenyünk kapcsán egy zöldfűszeres sajtkrémmel töltött péksütemény jutott először eszébe. »
Így készül a Zazzi macaronja!
Nemrég a Zazziban jártunk, beszélgettünk a cukrászokkal és a közös sütés sem maradhatott ki. Hát persze, hogy macaront készítettünk. »
Miguel örömfőzése
konyhafőnöke
Június óta ismét a Costes-ben Miguel Rocha Vieira, az étterem régi-új, portugál konyhafőnöke. Azt mondja, az egész nagyon emocionális döntés volt. »
Navarin
Larousse Gasztronómiai Lexikon szócikke
Birkaragu, burgonyával és/vagy különböző zöldségekkel (a navarin „tavaszi módra” esetében primőrzöldség a köret). »
Így készíts pikáns szilvalekvárt!
Az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyümölcsünknek épp most van a szezonja. A pink.hu elárulja, honnan származik, miért hasznos, és természetesen ajánlanak egy jó kis lekvárreceptet is. »




























