Hirdetés

Ha egy, a sajtokért, vajért és egyébként a francia termékekért fanatikusan rajongó ismerős azt mondja, nyílt egy hely, amit meg kell néznem, főleg, hogy a szomszédban van, olyankor általában nincs kérdőjel, maximum azzal kapcsolatban, mikor.

Hirdetés

A Törökméz egy kis sarki egység a Margit utcában, terasszal, borokkal, sajtokkal, csokoládékkal, de ami ennél sokkal jobb, egy olyan hűtőpulttal, ami elől nehéz szabadulni.

Uborkás limonádé
Uborkás limonádé

A jobbnál jobb sajtokat, sonkákat és szalámikat lehet ugyan órák hosszat bámulni, de érdemes inkább válogatást kérni belőlük vagy ahogy én is tettem, egy bagettbe kértem házi salátát (madársaláta, rukkola, olívaolaj, balzsamecet) “csak” egy gorgonzolával. A bagett ropog, belül foszlós, a saláta friss, a gorgonzola pedig olyan, amilyen – zseniális.
Gorgonzolás bagett
Gorgonzolás bagett

Készülnek házi sütemények is, a péntek délutáni pultban egy gluténmentes csokoládétorta volt, de más pitéket, tortákat is készítenek: annyit, amennyi éppen befér. A csokiládétorta nem az a fajta, amit ha húsz foknál melegebb időben eszünk, annyira eltelít, hogy legszívesebben a földön vergődnénk: az állaga tömör, krémes, de szerencsére pont annyira édes, hogy a mellette lévő savas málnaszósz szépen kiegészítse.
Csokoládétorta málnával és ribizlivel
Csokoládétorta málnával és ribizlivel

Croissant lekvárral és vajjal (a világ egyik legjobb normandiai vaja, ki ne hagyják!), egész nap kiváló minőségű alapanyagokból készült szendvicseket, finom kávét, kedves, értő kiszolgálást találnak a Törökmézben, úgyhogy érdemes rájuk figyelni.

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS