Hirdetés

Etiópiából első körben bizonyára nem a kulináris különlegességek ugranak be, pedig vannak bizony azok is. Többek között a t’ej nevű mézbor, amely méltó kísérője az etióp kenyérnek, azaz az injerának, de önmagában is egyedülálló ital.

Hirdetés

Etiópia azon kevés afrikai országok közzé tartozik (ami azt illeti, Libéria az egyedüli társa), amelyeket sosem tudott gyarmatosítani egyetlen európai nagyhatalom sem. Egy rövidke olasz megszállás azért így is becsúszott a történelmébe, és ennek jól tetten érhető nyomai vannak az ország gasztronómiájában is. Bort azonban már jóval az itáliai idők előtt is ittak. Bort, amit úgy neveznek: t’ej. Ez nem más, mint egy mézbor, ami úgy készül, hogy mézet erjesztenek vízzel és gesho levéllel (ez egy homoktövis-féle növény). Az ital alkoholtartalma az erjesztés időtartamától függ, és nagyjából 10 és 40 százalék között mozog.

A t’ej minőségét és jellegét rendkívül nagy mértékben befolyásolja az, hogy ki készítette. Ha megkóstolunk többfélét, valószínűleg azt fogjuk tapasztalni, hogy mindössze egyetlen közös tulajdonság köti össze őket: hogy nagyon édesek. Némelyik olyan erős, hogy falhoz vágja a legrutinosabb borivókat is, mások olyan édesek és lágyak, mint egy mennyei desszert.

A t’ejet általában jéghidegen, és hosszúnyakú palackban, úgynevezett bereles-ben kínálják. Az etióp konyha nagyon fűszeres, és az ételeket általában forrón tálalják. Ennek tökéletes kiegészítője az édes bor, akárcsak a savanykás injerának.

 
 

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS